HVG
Autó
A visszatért Renault 5 lett az Év Autója
Ami az eredeti modellnek nem, az most az új Renault 5-nek sikerült.
A Škoda hivatalosan bemutatja a kínai piac számára tervezett Octavia típust a Pekingi Nemzetközi Autókiállításon. A jelenlegi kínálaton felül az autószalon látogatói megismerkedhetnek a márka több mint száz éves történelmével és hagyományaival.
Január közepén adják el a világ egyik legritkább és legdrágább autóját, a 71-es évjáratú Hemi Cudát, azaz Plymouth Hemi Barracuda Convertible-t. A Rand/Workman aukciós ház 4,1 millió dollárt szeretne a kocsiért kapni, de szakértők szerint az ötmillió dolláros ár is elérhető.
A Mégane GT-vel a Renault beáll azon európai gyártók sorába, akik hétköznapi használatra is építenek sportos kompakt autót. A Mégane GT kupé és ötajtós változatban kapható.
A Škoda bemutatja az új Roomster Scoutot, kompakt egyterűjének teljesen új változatát. A Párizsi Autókiállításon debütált Octavia Scout után a Roomster a Scout-család második tagja, amely feltűnő terepjárós elemekkel vértezi fel a személyautókat.
A Mazda felfelé módosította az aktuális, 2006-os pénzügyi évre vonatkozó előrejelzését, amit elsősorban a 2006-os pénzügyi év első felében elért összesített bevétel, üzemi nyereség és adózatlan nyereség rekordszintje tett indokolttá.
Szulejman Kerimov, az orosz duma képviselője Ferrarijával súlyos balesetet szenvedett Nizzáben a hétvégén.
A kötelező gépjárműfelelősség biztosítások felmondását jövő péntek éjfélig (december 1-ig) kell eljuttatni a biztosítóváltást kezdeményezőknek a biztosítókhoz, az új szerződést rá ér december végéig megkötni.
Bár csak ötszáz példány készül belőle, egy szerencsés magyarnak módja lesz megvásárolni a legerősebb és legkülönlegesebb Alfa Romeót. Az autó prototípusát a Fiat hazai képviselete szigorú biztonsági intézkedések mellett hozzánk is elhozta.
A svédeknek nagyobb a bizodalmuk az Ikeában, a Volvóban és a Saabban, mint az egyházban - állapította meg egy felmérés.
A Porsche finnországi partnerénél, az Uusikaupunkiban működő Valmet Automotive-nál legördült a kétszázezredik Porsche Boxster a gyártósorról. Ez a meteorszürke metál színű Boxster egy amerikai vevőhöz kerül majd.
Nagyon népszerű téma lett a sajtóban és az internetes fórumokon is az M1-es autópályán felállított automata sebességmérő berendezésekkel kapcsolatos minden új információ. Galériánkban bemutatjuk, hogyan jelzik előre, illetve milyen berendezésekkel mérik az említett szakaszokon a sebességet.
A Porsche AG felügyelő bizottsága elfogadta a Porsche-csoport 2005/2006-os üzleti évre vonatkozó adózási előtti nyereségét, amelyet 2,11 milliárd euróban állapított meg (előző évben: 1,238 milliárd). Ezzel a Porsche ismét rekord profitot ért el.
Az új Alfa Spider az igazi sportautók minden lényeges tulajdonságával rendelkezik, s egyesíti ezeket az Alfa technológia felsőbbrendűségével.
Jövő év elejétől az Agip benzinkútjainál kaphatóak lesznek azok a vény nélkül megvásárolható gyógyszerek, amely patikán kívüli forgalmazására a 2007-től lehetőség nyílik.
A pekingi autókiállításon bemutatták azt a BJ2022 Brave Warrior SUV-t, amelyet a Beijing Benz-Daimler tervezett a kínai hadsereg számára.
Elhagyta a gyártósort az idei ötszázezredik Škoda. A jubileumi autó egy Roomster.
Nagy-Britannia legrégebbi autós magazinja a Saab Aero X koncepciót választotta az év koncepcióautójának.
A hiányzó szakaszok megépítésével legkésőbb 2012-re négysávos lesz a 21-es főút Salgótarján és az M3-as autópálya hatvani csomópontja.
Felejtse el az ötletes rövidítéseket a rendszámtáblán! Miért nem ad saját nevet autójának? Legyen például Porsche 911 Miklós.
A Nissan a világ 50 legelső vállalata között szerepel a vállalatok társadalom iránti felelősségvállalását értékelő (CSR) rangsorolásban. Öt japán céget neveztek meg ebben a rangsorban, ahol a Nissan a 49. helyet foglalja el. A Ford mellett az első ötven helyezett között csak a Nissan képviseli az autóipart.
Senyei György is csatlakozott azokhoz, akik élesen kritizálták a Kúria elnökének levelét.
A Rogán Antal elleni amerikai szankcióra nem reagált, de Indiából is kiállt Csád szuverenitása és biztonsága mellett Orbán Viktor.
A washingtoni szankciók elvben csak az amerikai állampolgárokat tiltanák el az üzleteléstől Rogán Antallal.
Nem éri meg huszadik születésnapját az Ügyfélkapu. Az átmenet békés, de nem mindenki számára egyértelmű. Segítünk.
A jelek szerint nem nyerte el az emberek tetszését a Meta lépése a tényellenőrzés megszüntetése kapcsán.
Január 7-én veszett nyomuk Aberdeenben.
A dolgozóknak a Portfolio szerint december közepén szóltak, hogy vagy átmennek az újonnan létrehozott Tájékoztatási és Információs Központhoz vagy megszűnik a munkaviszonyuk.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.