szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vezetni azonban nem tudja, ehhez előbb vissza kell kapja a jogosítványát.

Újabb luxusautóval bővült a Dózsa György úti balesetben érintett M. Richárd flottája – írja a Blikk, amely szerint M.-et egy igazi különlegesség várja ezentúl haza, egy Mercedes-AMG GT.

A lap azt írja, a 41 milliós, gyönyörű sportkocsit M. az autószalonjukban szerezte be, menni azonban nem tud vele, a jogosítványát ugyanis bevonták.

"Még le kell tennem a vizsgákat, hogy visszakapjam a jogosítványomat. Persze, az is lehet, hogy a bíróság eltilt a vezetéstől. Bár több száz autónk van, egyiket se vezethetem. Barátaim, a párom és sofőr segítségével tudok közlekedni addig is" – mondta M. Richárd.

Volt már ilyen Mercedes-AMG GT-je:

A férfit jelenleg a Rókus kórhában kezelik, ahol a súlyos szívműtétje után lábadozik. "Csupán pár órára engedtek ki, akkor tudtam megnézni az új autót is. De végig egy, a derekamra rögzített kis szerkezet figyelte, hogy minden rendben van-e a szívemmel" – tette hozzá M.

A lap megjegyzi, hogy a Mercedes-AMG GT nem egy hétköznapi autó, gyártásakor a Forma–1-es brit sztárversenyző, Lewis Hamilton is tesztelte.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!