szerző:
Tetszett a cikk?

Az 50-es években alaposan előre tekerte az időgép kerekét a Gullwing, 2021-ben pedig látványos formában emlékeztet bennünket a német autógyártás zsenialitására. Miközben még mindig kegyetlenül az ülésbe passzíroz és akár 260-nal is képes repeszteni.

1954-et írtunk, amikor a Magyarországon élők még javában a nyakukon érezhették Rákosiék leheletét, a szövetségesek által a II. világháború során porig bombázott Németországban pedig alig 9 évvel a nagy világégés után előrukkoltak egy ilyen négykerekűvel:

Az ezüstszürke fényezés alapáras volt
László Ferenc

Ez a W198-as típusjelű Mercedes 300 SL, mely sokak szerint a világ első igazi szupersportkocsija. Az a német közúti torpedó, ami 12 évvel előzte meg a szintén legendás Lamborghini Miurát.

A Gullwing becenevet viselő német veterán igazi ritkaságnak számít, viszont egy magyar garázsban is pihen belőle egy példány. A napokban ezzel a lényegében szalon állapotú oldtimerrel ismerkedtünk meg testközelből, nem sokkal azt megelőzően, hogy rajtvonalhoz állnak vele az idei Mille Miglián, ahova több évnyi várólistát követően került be a kocsi.

1600 kilométerről van szó, nem holmi alibizésről, tehát a mellékelt fotókon látható régi SL sokkal több egy egyszerűen csak szépen csillogó műtárgynál. Ez egy nagyon gyors autó, ami ugyanolyan megbízhatóan teszi a dolgát 2021-ben, mint 67 évvel ezelőtt. (A rengeteg fotót tartalmazó galériára ezúttal hatványozottan érdemes kattintani.)

Hatalmas kopoltyú
László Ferenc

Honnan jött?

Nem, a Mercedesnek az 50-es évek elején nem az volt a legfontosabb dolga, hogy szuperautót építsen. Viszont az egyik amerikai kereskedő addig nyomasztotta a németeket, míg azok végül elkészítették az elsősorban a tengerentúli piacra szánt 300 SL-t. A 300 amúgy a 3 literes motorra utal, az SL pedig a Super Leicht (szuperkönnyű) német szavak rövidítéséből jött létre.

Olyannyira az USA volt fókuszban, hogy a bemutatót 1954 februárjában New Yorkban ejtették meg. Augusztusban a németországi Sindelfingenben már meg is kezdődött a gyártás, ami 1957-ig tartott, és ezen időszakban alig 1400 példány készült, melyek közül 1100 az Egyesült Államokba került.

Barátságos tekintet, harapós viselkedés
László Ferenc

Jelen tesztalanyunk is a nagy víz másik oldalán állt szolgálatba: a személyautóként gyártott kocsit az amcsik versenyautóvá alakították, amire mind a mai napig utal a hátsó csomagtér-fedél alatt lapuló dupla üzemanyagbetöltő.

A nem túl jó állapotnak örvendő autó aztán több évtized után visszakerült Németországba, ahol 2 évnyi restaurálást követően 6 éve nyerte el jelenlegi állapotát.

Áramvonalas karosszéria
László Ferenc

Miért sirályszárnyas?

Az 1952-ben debütált és azt követően komoly Mille Miglia, illetve Le Mans-i eredményeket elért W194-es versenyautóra épülő 300 SL a megszokottól eltérően nem önhordó karosszériás. Hanem ilyen összetett vázszerkezettel rendelkezik az alacsony tömeg és a merevség érdekében:

A felvétel a felújítás során készült
hvg.hu

Igen ám, de a speciális kialakítás megnehezítette a hagyományos ajtók alkalmazását, így aztán a típus végül felfelé nyíló, úgynevezett sirályszárnyas ajtót kapott.

Pusztán kényszermegoldásként, az pedig már más lapra tartozik, hogy a különleges szerkezet mellékesen ennyire szemrevalóra sikeredett.

A teleszkópok pontos beállítására oda kell figyelni, különben beázhat a kocsi
László Ferenc

Az 1295 kilogramm tömegű sportkocsi 4,52 méter hosszú, vagyis e tekintetben körülbelül akkora, mint egy új Mazda 3. Igen ám, de ehhez alig 1,3 méteres magasság tartozik, ami garantálja a sportkocsisan mély üléspozíciót.

A szemrevaló hangszórókat magába foglaló küszöbök elképesztően vastagok, a beszállás nem túl egyszerű, de belül nem olyan vészesen szűkös a hely, mint gondolnánk. Megkockáztatjuk, hogy egy mai MX-5-ben kicsit szerényebb a helykínálat.

A sofőr beszállását segíti, hogy egy kis kallantyú révén lehajtható a kormány, mely esetünkben egy feláras Nardi példány. Kesztyűtartó nincs, a telefonunk a két ülés közötti kis rekeszbe rejthető.

Mögöttünk kiválóan elférnek és stílusosan mutatnak a korhű bőröndök, más kérdés, hogy ezek miatt nem sok minden látszódik a műszerfal alján lévő belső visszapillantó-tükörben. Külső tükörből csak egyet kapunk, bal oldalt, természetesen elhanyagolható méretben.

Vékonyka és egyben hatalmas kormány, de lehajtható - kézifék bal oldalt
László Ferenc

Légkondi nincs, a műszerfali szellőztetés jelképes erejű, az oldalablakok nem ereszthetők le. Ezek kombinációja nyáron garantálja a forró hangulatot, melyet maximum a kihajtható kis elefántfül ablakok hűthetnek le egy kicsit. Az ülések kényelmesek, bárhova nyúlunk minőségi anyagokkal és míves felületekkel találkozhatunk, ami a gyártót és a restaurátort egyaránt dicséri.

Biztonsági öv nincs, krómtól csillogó analóg műszerből viszont abszolút nincs hiány.

A hátsó traktusban legfeljebb kisebb-cókmókok férnek el, itt található ugyanis a pótkerék, illetve az alapáron 100-, opcionálisan 130 literes benzintank. Ugyancsak itt keresendő a jókora kalapács, melynek révén oldható a szárnyas rögzítésű kerék. Utóbbi 15 colos és 185 milliméter széles, szemben a mai leszármazottak 20-21 colos, illetve 300 milliméter feletti méreteivel.

Úgynevezett csomagtér
László Ferenc

Nem gumikalapács, mégsem sérül a szárnyas anya
László Ferenc
Mi hajtja?

A W194-es versenyautó 180 lóerős volt, ehhez képest a 2 évvel később kijött közúti 300 SL 215 lóerős teljesítményt ad le a hátsó kerekekre. Ehhez pörgetni kell a szívómotort, egészen 5800-ig, de alul sem érződik erőtlennek az egység, mely nem mellesleg közel 275 Nm nyomatékú.

De elég is a bugyuta számháborúból, hogyan megy egy ilyen sportkocsi? Nagyon. Illetve annál picit jobban. A 300 SL még 2021-ben is igen komolyat lép, jobban tesszük, ha nem öreguras veteránként tekintünk rá.

Az élmény semmi máshoz nem hasonlítható, a petrolhead orgia elölről támad, nem a kipufogó felől, a fordulatszám nagy kedvvel pattan egyre feljebb, mi pedig belenyomódunk az ülésbe.

Ilyen volt...
hvg.hu
...ilyen lett
László Ferenc

A kéziváltó mindössze négy fokozattal rendelkezik, ettől függetlenül a végsebesség 260 km/h. Nem múlt időben: a tulajdonos nemcsak befektetésként tekint autójára, hanem rendszeresen közlekedik vele, akár a végsebesség közelében is. A maximális tempó a végáttételezéstől függ, jelen tesztalanyunk a leghosszabb áttételezést tudhatja magáénak.

A 0-100-as sprint elvileg 9,3 másodperc alatt tudható le, de egyes mérések szerint ebből 1 másodpercet nyugodtan le lehet vonni. A rövidebb áttételezéssel pedig 7 másodperc magasságába ereszkedhetünk le. Szigorúan stopper alapján ma már nem esünk hanyatt az ilyen gyorsulástól, de ahogy mindezt a 300 SL előadja, az valami elképesztő.

Egyszerű, de nagyszerű
László Ferenc
Mutatós műszerek, minden értelemben
László Ferenc

Az elöl hosszában és 45 fokkal megdöntve (!) beépített száraz karteres 6 hengeres motor a világon elsőként kapott benzinbefecskendezést. Az erő a hátsó kerekekre érkezik meg, nem hiányzik a sperrdifi, és mivel értelemszerűen zéró a menetstabilizálás, a kormány mögött ülőnek nem árt komolyabb vezetési tudással bírnia.

A fogyasztás 15-25 liter magasságában alakul, a technika a 100-as benzint igényli.

A négy darab 26 centis dobfék az 50-es években még passzolt az 300 SL-hez, ma viszont már kellő óvatosságra int, mert ugyebár ABS sincs, hogyan is lenne? Az tömegeloszlás ideális, 50:50 arányú, és ha esetleg a kanyarvadászatot követően ráunnánk a zseniális motorhangra, akkor ott a korhű csöves rádió.

A sztereó Becker egységhez automata antenna társul: az anyósülés előtti részből motorosan emelkedik ki a vékonyka pálcika.

Ma már picit visszafogottnak mondható a zenei élmény
László Ferenc

Lehet ennél stílusosabban utazni?
László Ferenc
Érdekességek

A nyitható elemek alumíniumból készültek, de a Mercedes 29 olyan példányt is legyártott, melynek a komplett karosszériája ebből a könnyű anyagból van. Ennek megfelelően ezen 80 kilogrammal könnyebb modellek ára a csillagos ég magasságában mozog.

Ahogy kifutott a kupé, 1957-ben gyártásba került a roadster, melyből kicsit nagyobb mennyiség, konkrétan 1858 példány hagyta el a gyártósort. A pár centivel hosszabb, 125 kilogrammal nehezebb és opcionálisan keménytetővel is rendelhető roadster komfortosabb, élhetőbb lett, a tehetős amerikaiak körében azonnal roppant népszerűvé is vált, de 1963 februárjában ennek is befejeződött a gyártása.

A típus két változatából összesen 3258 darab látta meg a napvilágot.

Rejtett kilincs
László Ferenc

1961-ben megjelent a kínálatban a hatékonyabb tárcsafék, 1962-ben a hengerfejet is modernizálták és opcionálisan 240 lóerőre nőtt a teljesítmény, vagyis a kis széria és a manufakturális összeszerelés ellenére a Mercedes egyáltalán nem hanyagolta el a típust az élete során.

Oldalhajtásként 1955-ben kijött a jelentősen olcsóbb 190 SL, ebből a kisebb és gyengébb sportkocsiból 1963-ig közel 26 ezer látta meg a napvilágot.

Teljesen le van burkolva a kocsi alja
László Ferenc

Konklúzió, árak

A laikusok talán csak egy szépen csillogó gyönyörű régi autót látnak a Mercedes 300 SL-ben, de ez bizony e mellett egy mérnöki remekmű is. Még 2021-ben is hatalmas élményt jelent minden egyes vele megtett méter, és el sem tudjuk képzelni, hogy mit érezhettek vezetés közben az első tulajdonosok az 50-es években.

A Gullwing egykoron és most sem számít olcsó mulatságnak. 1954-ben közel hét darab VW Bogarat lehetett vásárolni egy 29 ezer márkás 300 SL árából, melynek makulátlan állapotú példányaiért ma már akár közel 2 millió eurós összeget is elkérnek.

Most relatíve olcsó az euró, de még így is csak remegve merjük átszámolni ezt az összeget forintra, és elgondolkodtató, hogy a típus olcsóbb példányai is 1 millió eurós magasságában repkednek.

Nem akarták megalkotni, de szerencsére végül megtették. Nem a szépség miatt lett sirályszárnyas, de milyen szerencse, hogy ilyen lett. Nagyon kevés készült belőle, de mennyire jó, hogy még léteznek belőle ilyen remek példányok.

A cikk szerzőjét nem kellett kérlelni, hogy mosolyogjon
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!