Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ÁFA

MTI Gazdaság

Nem csökkenti a busz- és vonatjegy árát a kormány

A fejlesztési tárca nem tervezi és nem kezdeményezi a közösségi közlekedési tarifák áfa-tartalmának csökkentését, a sajtóhírekkel szemben ilyen szakmai javaslat nem készült és erről politikai döntés sem született - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

hvg.hu Gazdaság

Döbbenetes összegbe fáj Európának az áfacsalás

Az Európai Bizottság egyik friss tanulmánya szerint döbbenetes, mintegy 193 milliárd eurónyi pénzt vesztettek az uniós tagállamok 2011-ben áfacsalások következtében. Az áfacsalás által leginkább érintett állam Olaszország, itt 36 milliárdra tehető a kiesett pénzösszeg. Az áfacsalások GDP-hez viszonyított aránya viszont Romániában, Görögországban, Litvániában és Lettországban a legnagyobb.

MTI Gazdaság

Milliárdos pereket bukott el a NAV

A bíróságok kimondták, hogy a NAV eljárása jogellenes volt, így az adóhatóságoknak nem csak a beszedett adót és annak kamatát, hanem az eljárási költségeket is meg kell térítenie az adózónak. A per tárgya egy EU-importtal kapcsolatos áfaügy volt.

Nagy Gergő - Szabó M. István Gazdaság

Nem lesz olcsóbb a hús, ha Lázár csökkenti az áfát

Akár 10 százalék alá is csökkenhet a sertés- és baromfihús áfája jövő év elejétől, ha megvalósul az, amiről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn beszélt egy lakossági fórumon. A húsfeldolgozók már évek óta hangoztatják, hogy az ágazatban rendkívüli mértékben elharapózott feketegazdaság visszaszorítására ez lehet a fő gyógyír. A pultokon lévő hústermékek árában azonban nem feltétlenül jelenne meg a bűvös tíz százalék. A feldolgozók a pénzt inkább versenyképességüket javító fejlesztésekre költhetik.

MTI Világ

Kilenc százalék lesz a kenyér áfája Romániában

Romániában szeptembertől az általános 24 százalékról 9 százalékra csökkentik az áfát a kenyér előállítását érintő teljes termékláncon, a költségvetésben keletkező hiányt pedig az alkohol jövedéki adójának emeléséből és egyes luxuscikkekre kivetett jövedéki adókból fedezik - jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

hvg.hu Gazdaság

Már megint Orbán lesz az EU kerékkötője

Hamar elbukhat a miniszterelnök luxusáfa-ötlete az Európai Bizottságnál. Ez nemcsak a jelenlegi szabályokba nem fér bele, hanem szembemegy az egyik legfontosabb uniós adóreformmal is, és a bizottság valószínűleg nem fogadja engedékenyen a magyar kezdeményezést.

MTI/Magyar Nemzet Gazdaság

Egyre több az áfacsaló

Az áfaügyekben indult vizsgálatok egyre nagyobb arányban zárulnak szabálytalanságok feltárásával, az ilyen ügyek aránya 2011-ben 22, tavaly 27, az idén az első öt hónapban viszont már 30 százalék volt – írta a Magyar Nemzet.

hvg.hu Gazdaság

Ennyi volt, mától nem fizetünk adót

Mától nem kell többet dolgoznunk az államért. Legalábbis az átlagkereset alapján számolt, a fizetéshez kapcsolódó adóterheket a mai naptól kifizetettnek tekinthetnénk, ha év eleje óta csak ezeket fizetnénk. Fellélegzésre ugyanakkor semmi okunk, hiszen még rengeteg más adót – áfa, tranzakciós illeték stb. – is be kell fizetnünk.

hvg.hu Vállalkozás

Ekkora fiktív számlát talán még nem is láttak

Egy szegedi gazdasági társaság egyetlen, 12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni, azonban a NAV pénzügyi nyomozói és adóellenőrei megakadályozták, hogy így több milliárdos kár érje az állami költségvetést.

MTI/Napi Gazdaság Vállalkozás

Teljes hazai szektorokat lehetetlenít el az áfatrükközés

A Napi Gazdaság szerint kritikus helyzetbe hozzák a magyar e-kereskedelmi szektort a külföldön bejegyzett webáruházak, amelyek úgy árusítanak Magyarországon, hogy a környező országokban jellemző kisebb áfát tartalmazó számlát állítanak ki, tarthatatlan árversenyre kényszerítve ezzel a magyarokat. A körhintacsalás néven ismert áfatrükközés is teljes hazai szektorokat lehetetlenít el.

hvg.hu Gazdaság

Orbánnak csak a nulla adókulcs irreális

Egy számjegyű lehet a személyi jövedelemadó néhány év múlva, legalábbis Orbán Viktor szerint, aki nem először rukkolt elő az ötlettel. Csakhogy a megvalósítás nagyon sokba kerülne, és az eddigi adócsökkentés sem sült el jól.

Jóri-Molnár Anikó Vállalkozás

Adózási dresszkód: hogyan kell öltözniük a start upoknak?

Kezdjük rögtön a jó hírrel: a kezdő vállalkozó alsó öltözéke akkor jó, ha lenge és áttetsző! Felvenni nagyon is ajánlatos, még ha szembe is megy a divatáramlatokkal. Akár öltönyös akár farmeres vagy, lesz még itt néhány rövidítés adóügyben is, ami kell ahhoz, hogy magabiztosan vághass neki életed egyik legnagyobb kalandjának. Segítünk!

MTI Gazdaság

Csökkenhet az élelmiszer áfája

Az élelmiszer áfája csökkentésének lehetőségéről tárgyalhat ismét a kormány, várhatóan március közepén, a tervek szerint ugyanis akkor terjeszti be erről szóló újabb javaslatát a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) közösen a kabinetnek. Erről Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára beszélt az MTI-nek.

hvg.hu Vállalkozás

A cégek fele már nem "tiszta"

Közel 390 ezer olyan cég van Magyarországon, amely legalább 3 éve működik és ezeknek csupán 48 százalékát nem érintette soha semmilyen negatív esemény (például NAV eljárás, bírság, bírósági határozat). Amennyiben a fiatalabb cégeket is belevesszük az elemzésbe, akkor azt látjuk, hogy csupán 53 százalékuk negatív esemény „szűz”, azaz gyakorlatilag minden második cégnek volt már valamilyen bírsága, végrehajtása. Az adóhatósági végrehajtás a leggyakoribb negatív eljárás.

1
13 14 15 16 17
24
Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

A címlapról ajánljuk