Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alkotmánybíróság

MTI Itthon

Külföldi magyarok szavazása: nem fordul az Ab-hez az ombudsman

Székely László ombudsman szerint nem indokolt kezdeményezni, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) vizsgálja felül a választási eljárásról szóló törvény azon rendelkezését, amely szerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok nem szavazhatnak levélben. Az alapvető jogok biztosa erről Molnár Csaba független országgyűlési képviselőnek küldött válaszlevelében írt.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Névre szól a törvény, nyomdász lesz a képviselő

Már tapasztalhatók az év- és ciklusvégi kapkodás jelei a parlamenten, a kormánypártok még mindent és mindenkit a helyére akarnak tenni, mielőtt véget érne az ülésszak, és elfogyna a kéthrmados többség. Ennek jegyében megmondják, milyen betűvel írják a gázszámlát, vagy épp előírják, hogy bármeddig előzetesben maradhatnak a vádlottak. Hogy ne kelljen túl sokat vitatkozni az ellenzékkel, jól eldugták az örökifjú alkotmánybírókról szóló törvényt, az adómódosításokat pedig eleve úgy nyújtották be, hogy már ne lehessen hozzájuk szólni.

MTI Itthon

Fúj az Ab-ra a Jobbik: "a képviselő is állampolgár"

A Jobbik szerint elfogadhatatlan az országgyűlési képviselők akár pozitív, akár negatív megkülönböztetése az állampolgárokhoz képest, és ennek alapján az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja az Alkotmánybíróság (Ab) két eheti határozatát is.

hvg.hu Itthon

Bebetonozza a "sajátjait" az alkotmánybíróságba a Fidesz

„Saját” alkotmánybíróira szabott törvényjavaslatot a Fidesz: a parlament honlapjára csütörtök este felkerült „Alaptörvény-módosító saláta” eltörölné az alkotmánybírák esetében a hetven éves felső korhatárt. Ezzel öt jelenlegi, a Fidesz által kinevezett alkotmánybíró is évekkel többet tölthet majd hivatalában, és még a 2022-es választások idején is aktívak lesznek.

MTI Itthon

Elkaszált az Ab egy fogvatartottakról szóló rendeletet

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a fogvatartottak egészségügyi ellátásának visszautasításával kapcsolatos önrendelkezési jog korlátozásáról szóló szabályozást. Ez erről szóló Ab-határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

MTI Itthon

A Politikatörténeti Intézet Strasbourgig megy

Strasbourgban keres jogorvoslatot a Politikatörténeti Intézet, miután az Alkotmánybíróság (Ab) döntése is megerősítette a levéltári törvény módosítását, amely kisajátította és az országos levéltárba helyezte át az állampárt és a hozzá kapcsolódó szervezetek iratanyagát.

Domány András Nyüzsi

Az se alkotmányellenes, ami az

„A vitatott rendelkezések Alaptörvénybe ütközése akkor sem lenne megállapítható, ha az indítványozó álláspontját elfogadva az Alkotmánybíróság az Alaptörvény eredeti indítványban felsorolt cikkeibe… ütközőnek találná”. Ez a gyönyörű mondat a magyar alkotmánybíróságtól származik.

MTI Itthon

Az Ab elhajtotta a Politikatörténeti Intézetet

Az Alkotmánybíróság (Ab) a napokban elutasította a Politikatörténeti Intézet és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének a levéltári törvény ellen benyújtott alkotmányjogi panaszát, így az intézetnek át kell adnia iratanyaga jelentős részét.

M. László Ferenc Itthon

"Gyüttmentből" Orbán jobbkeze – mi lesz Lázár Jánossal 2014 után?

Félévente „polipnak”, „elefántnak”, „uzsorásnak” titulálva szól be az OTP-vezérének, interjúiban nem kíméli a kormány minisztereit sem. A pártban állítják, hosszú évek után most került be először egy Kövér Lászlóhoz hasonlóan befolyásos politikus a Fidesz legfőbb döntéshozó testületébe. Hogyan lett a pártban sokáig csak „gyüttmentnek” tartott Lázár János a miniszterelnök jobbkeze, változtathat-e a párt irányán az új alelnök? A Miniszterelnökséget vezető államtitkár politikai portréja.

1
42 43 44 45 46
82
Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

A címlapról ajánljuk