Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Angela Merkel

Hegedűs Dániel hvg360

Kancellárra várva – most kezdődik az igazi harc Németországban

Németország választott. Ám nemcsak az első helyen végző szociáldemokrata SPD és kancellárjelöltje Olaf Scholz igényli magának a kormányalakítási megbízást, de a történelmének legrosszabb választási eredményét elérő, második helyen végző CDU/CSU és kancellárjelöltje, Armin Laschet is. A választás valódi győztesei a 3. és 4. helyen végző pártok, a Zöldek és a liberális FDP. Ha képesek dűlőre jutni egymással, ők irányíthatják a koalíciós tárgyalásokat és ők lesznek a német politika valódi királycsinálói. Elemzés.

Weyer Béla hvg360

Merkel köpönyegébe bújva vált esélyessé a szociáldemokrata kancellárjelölt

Miközben a versenyben leszakadni látszó, színtelen Armin Laschet mellett – korábbi deklarált távolságtartását feladva – kampányolni kezdett kereszténydemokrata párttársa, Angela Merkel, addig a 16 év után távozó kancellárhoz pénzügyminiszterként fűződő kormányzati kapcsolatát kamatoztatva sereghajtóból az élre ugrott a szociáldemokrata Olaf Scholz. Aki a nyugodt erőnek állítja be magát a Merkel idején ehhez szokott Németországban.

hvg.hu hvg360

Timothy Garton Ash: Merkel megállíthatta volna Orbánt

Az európai ügyek avatott szakértőjének számító oxfordi professzor vegyesnek látja Angela Merkel 16 éves kancellárságának mérlegét. Ami az EU-ellenességet illeti, Ash szerint a britek őszinte ostobasággal léptek ki, Orbán Viktor viszont tisztességtelen okossággal marad.

1 2 3 4 5 6 7
85
Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

A címlapról ajánljuk