Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Eötvös Loránd Tudományegyetem

hvg.hu Karrier

A rászoruló hallgatók támogatását vágta meg a minisztérium

Harminc-negyven százalékkal kénytelen csökkenteni a hallgatók szociális támogatására fordított összeget az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a korábbinál ugyanis jóval kevesebb hallgatói normatívát ítélt meg az egyetemnek. Az ELTE több hete jelezte a tárcának a problémát, választ azonban még nem kapott – írja az eduline.hu.

hvg.hu Itthon

Pár nap, és összeomolhat az ELTE

Káoszt okozhat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, hogy néhány napon belül az ETR rendszerről átváltanak a Neptun rendszerre - írja az Origo.

eduline.hu Karrier

"A kormány nem meri kimondani, hogy tandíjrendszer lesz"

"Görcsösen revansista koncepciógyártás" folyik az oktatási államtitkárságon – mondta az Eduline-nak Fábri György egyetemi docens, az ELTE rektorhelyettese, aki szerint az állami felsőoktatási rendszerből kiszoruló egyetemeknek és főiskoláknak esélyük sem lesz a túlélésre, ha nem kapnak jelentős támogatást.

eduline.hu Karrier

Az ELTE is bekerült a világ legjobb egyetemei közé

Amerikai és brit egyetemek végeztek a QS legfrissebb felsőoktatási rangsorának élén – a természettudományi képzések elismertsége alapján összeállított listára az Eötvös Loránd Tudományegyetem is felkerült.

hvg.hu Tech

Kétéves gyerekhez hasonlítanak a kutyák

Az ember legjobb barátai egy kétéves kisgyerek szintjén képesek értelmezni a gesztikulációt, ám szinte egyáltalán nincs szükségük időre, hogy dekódolják a vizuális kommunikáció e formáját.

hvg.hu Tech

Egy napon át versenyeznek a hackerek az ELTE-n

A kancellár.hu és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közösen második alkalommal rendezi meg 24 órás hackerversenyét felsőoktatási intézmények hallgatói számára az ELTE Déli Tömbjének Lovardájában 2009. március 20-án pénteken 14.00-tól.

1 2 3 4 5
Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai

Fordulat: egyelőre mégis érvényben maradnak Trump vámjai

A címlapról ajánljuk