Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fekete István

hvg.hu Kult

Kétmillió forintot szurkoltak le egy József Attila-kötetért

Kétmillió forint fölé szaladt a licit egy hétvégi árverésen József Attila egyik kötetéért. Kalapács alá került Teller Ede egyik dedikált könyve, de nagy érdeklődést keltett Fekete István egyik első kiadású novelláskötete is.

Révész Sándor hvg360

Csak Jókait olvasták többen, de az akadémiai irodalomtörténet nem akart tudni róla

Valószínűleg nincs ember idehaza, aki nem ismeri a műveit, ha nem könyvből, hát filmből, rajzfilmből, tévésorozatból. Ötven éve halt Fekete István, a Vuk, a Tüskevár és számtalan népszerű regény szerzője. A kommunizmusban kezdetben nem volt "perspektivikus káder”, de később apolitikus művei hatalmas példányszámban jelenhettek meg.

hvg.hu/MTI Kult

Fekete István 120: Aki megjósolta korunk legnagyobb feladatát

A Vukot láttuk a tévében vagy moziban, a Tüskevártól pedig gyerekek generációinak jött meg a kedve horgászni, ha már rákászni nem lehetett. Ahogy Fekete István a természetről írt, egyszerre tette örök érvényű, napjainkban pedig különösen aktuális íróvá. Ma 120 éve született, idén 50 éve halt meg a magyar ifjúsági és állatregények koronázatlan királya.

hvg.hu Kult

Mi lett a Légy jó mindhalálig és a Tüskevár főszereplőivel?

Sorozatunk első részében utánajártunk, hogy a pályán maradtak-e a Pál utcai fiúk 1969-es filmváltozatának gyerekszereplői. Ezúttal megnéztük, hogyan alakult a Légy jó mindhalálig című Móricz-regény 1960-as filmváltozata és a Fekete István Tüskevár című ifjúsági regényéből készült 1967-es tévésorozat főszereplőinek filmes karrierje.

MTI Kult

Aranykönyv: megvannak a kedvencek

Szabó Magda, Paulo Coelho, Fekete István, Emily Bronte, Ranschburg Jenő, Claire Lemon, Telegdi Ágnes, Stephenie Meyer, Jamie Oliver, Horváth Ilona, Frei Tamás és Ken Follett egy-egy kötete lett a közönség kedvence az Aranykönyv 2010 szavazáson.

Megbánták a brit fiatalok, hogy túl sok időt töltöttek az okostelefonjukkal és a közösségi médiában

Megbánták a brit fiatalok, hogy túl sok időt töltöttek az okostelefonjukkal és a közösségi médiában

Megdöbbentő a kínai különmegbízott szerint, ahogyan Trump az európai szövetségeseivel bánik

Megdöbbentő a kínai különmegbízott szerint, ahogyan Trump az európai szövetségeseivel bánik

Júniusig letartóztatásban marad a férfi, akit a japán nő meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség

Júniusig letartóztatásban marad a férfi, akit a japán nő meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

Orbán Viktor: Nem gatyáznék, hamar tető alá hoznám az ukrán EU-tagságról szóló szavazást

Orbán Viktor: Nem gatyáznék, hamar tető alá hoznám az ukrán EU-tagságról szóló szavazást

Bloomberg: Oroszország hajlandó tárgyalni egy ideiglenes tűzszünetről Ukrajnában

Bloomberg: Oroszország hajlandó tárgyalni egy ideiglenes tűzszünetről Ukrajnában

Svédasszony ebédje a Jokkmokk asztalnál: miért épp a svéd húsgolyó hódította meg a világot?

Svédasszony ebédje a Jokkmokk asztalnál: miért épp a svéd húsgolyó hódította meg a világot?

A címlapról ajánljuk