Fogházbüntetést kapott az a fiatal, aki társaival játékpisztollyal rabolt ki gyerekeket a Gellérthegyen
A támadó két társa felfüggesztett börtönbüntetést, illetve próbaidőt kapott.
A támadó két társa felfüggesztett börtönbüntetést, illetve próbaidőt kapott.
A környezetvédelmi eljárásához készült hatástanulmány szerint a sikló miatt jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép.
A három fiatal beismerő vallomást tett.
A Szabadság téri banképület úgy alakulhat át, ahogy a kormány csütörtök esti rendelete megszabja.
Rendkívül értékes területről van szó, a MATE Budai Campusa Gödöllőre költözhet.
A budai fürdő már 2011-ben elkészült, ám azóta sem nyithatott ki. Most valamivel több mint 5 milliárd forintért kínálják megvételre.
Megesett, hogy kő-papír-ollóval döntötték el, ki fogja leszólítani a kiszemelt áldozatot.
Öt iskolás fiút gyanúsítanak a rablások elkövetésével.
A média világában edzett szakemberekkel vezényli le Orbán Viktor a Citadella felújításának bő 20 milliárd forintos projektjét. A sajátos személyzeti politika önkényes kormányzati döntésekkel párosul.
A Mathias Corvinus Collegium a Tombor család 24 éves oktatási műhelyéből az Orbán-rendszer első számú káderképzője lett. A közeljövőben pedig a szó szoros értelmében is építkezni kezd.
Gulyás Gergely törvényjavaslata szerint közérdek a Citadella megújítása, ezzel indokolja a kiemelt státuszt.
A beruházó cég ügyvezető igazgatója szerint éppen környezetvédelmi szempontból fontos a beruházás, a BKK viszont azt közölte, hogy ők aktívan nem vesznek részt a beruházásban.
Négy fiatal, köztük egy 16 éves fiú fosztogatta a turistákat a Gellérthegyen tavaly szeptemberben. Az ügyészség vádat emelt.
Halvány reménysugár látszik ismét a Rác fürdőtől induló gellérthegyi sikló megépítésére. A friss becslések szerint a beruházás több mint négymilliárd forintba kerülne, de viszonylag gyorsan megtérülhetne. Feltételek persze vannak bőven.
Mészáros Lőrinc építőipari cége tud valamit. Az ágazatot fojtogató munkaerőhiánnyal dacolva szépen halad az ország egyik legdrágább villájának építésével a fővárosi Bérc utcában. A milliárdosok utcájában.
Több mint háromszáz millió forintot fordít idén Budapest zöldfelületi fejlesztésekre. Fejlesztik a Feneketlen tó melletti játszóteret, a Gellért-hegyen lévő csúszdásat pedig felújítják. Jut egy kis pénz a József Attila Színház előtti területre is.
Átvizsgáltatja és megerősítteti a Gellért-hegy keleti, Duna felőli sziklafalát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A kőcsikós játszótér átadásán családi napot rendeztek, 400 önkéntes összesen 14 ezer virágot ültetett el. A játszótér eszközeit, padjait azóta a felismerhetetlenségig összefirkálták.
Fémtolvajok megcsonkították a gellérthegyi Jubileumi parkban található, ülő nőt ábrázoló bronzszobrot. Az 1,8 méter magas szoborról lefűrészelték a fejet, az egyik lábat és az egyik kart – értesült a HavariaPress.
A vaddisznót korábban többször próbálták altatólövedék segítségével elfogni, de utolsó erejével mindig elrejtőzött. Hétfőn egy rendőri megerősítéssel érkező vadász kilőtte a 60-70 kilós állatot.
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció.
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.