Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kósa Lajos

Joó Hajnalka Itthon

Máris ejti a Fidesz a lex Heinekent

Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját – értesült a hvg.hu. A tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták.

hvg.hu Itthon

A TASZ szerint súlyos, hogy a kormány politikai célokra használja a titkosszolgálatokat

Németh Szilárd a Mandinernek adott interjújában azt mondta: a Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet minimum 145 millió forint támogatást kapott a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézettől. A korábbi rezsibiztos ezt arra alapozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban erről tájékoztatták őt a nemzetbiztonsági szolgálatok. A TASZ szerint rendkívül aggályos, ha igaz, amit a korábbi rezsibiztos állít.

MTI/hvg.hu Itthon

Kósa az olimpiáról: "Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat"

Ha a népszavazáson az olimpia megrendezése mellett döntöttek volna az emberek, akkor is késő lett volna nekiállni a lobbizásnak a 2024-es budapesti olimpiáért. "Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat" – mondta Kósa Lajos frakcióvezető. A KDNP közben arról írt, hogy "vannak olyan ügyek, amelyeket nem pártpolitikai szemüvegen át kell értelmeznünk".

hvg.hu Nyüzsi

Így lett a Fideszben biztos győzelem az öt százalék

Most, hogy a kormányoldalon az olimpiai álmot temetik, az illetékesek hirtelen úgy érzik: kéznyújtásnyira volt Budapest a 2024-es játékok elnyerésétől. Egy hete még azt állították, öt százalékra teszik a magyar főváros győzelmi esélyeit.

MTI Itthon

Megvan, ki lesz a Fidesz választási kampányfőnöke

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

1
20 21 22 23 24
55
Kiadták a figyelmeztetést: több megyét érintő ónos eső és havazás várható

Kiadták a figyelmeztetést: több megyét érintő ónos eső és havazás várható

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Gondozóközpontba került a Parkinson-kóros Lars von Trier

Folyékony víz lehet az Uránusz egyik holdján, és erre egyre több a bizonyíték

Folyékony víz lehet az Uránusz egyik holdján, és erre egyre több a bizonyíték

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Tényleg veszélyes a telefonunk mellett elaludni?

Tényleg veszélyes a telefonunk mellett elaludni?

Melania Trump izgalommal várja, hogy megnyissák a Fehér Házat a látogatók előtt

Melania Trump izgalommal várja, hogy megnyissák a Fehér Házat a látogatók előtt

A címlapról ajánljuk