Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Karikó Katalin

MTI Tech

A Nature visszadobta az mRNS-ről szóló tanulmányt – ami utána következett, az már történelem

Karikó Katalin úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében – hangsúlyozzák a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közleményében annak kapcsán, hogy a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat Karikó Katalin és Drew Weismann kapták megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

hvg.hu Tech

Öt Karikó Katalin-idézet, melyeken érdemes elgondolkodnia

Bár elmondása szerint nem fontosak számára a díjak, most mégis a legrangosabb tudományos elismeréssel, az orvosi és élettudományi Nobel-díjjal jutalmazták Karikó Katalin és kutatótársa munkásságát. Összegyűjtöttünk a magyar kutatótól néhány meghatározó gondolatot azok közül, melyeket az életéről, magáról és a pályájáról mondott több tucat riportban és interjúban.

Balogh Csaba Tech

Karikó Katalin éppen most üzent mindenkinek, aki előrébb szeretné vinni a világot

Engem az mRNS érdekelt, Drew pedig az oltások témájában kutatott – idézte fel Karikó Katalin egy hétfő délutáni sajtókonferencián azt a szerencsés kombinációt, amely végül a koronavírus elleni védőoltásig, majd az idei orvosi Nobel-díjig vezetett. Drew Weissman elárulta: először azt hitte, oltásellenesek szórakoznak a Nobel-bizottság nevében.

Nagy Iván László Tech

Fülke: Karikó Katalin Nobel-díjának története 15 percben

Akár magyar siker, akár nem, az biztos: magyar nő az egyik nyertese az orvosi Nobel-díjnak. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni kell Karikó Katalin életútjáról és karrierjéről, elmagyaráztuk, pontosan mi az a tudományos teljesítmény, amiért kitüntették, és megnéztük, mindaz, ami felfedezett, hogyan válhat a mindennapok részévé éveken belül.

MTI Tech

Karikó Katalin: „Arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni”

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

1 2 3 4 5 6 7
10
„Nem tudtok parkolni, ez ilyen egyszerű” – mondta a nőkről Sebestyén Balázs a Nissan-reklámot elemezve

„Nem tudtok parkolni, ez ilyen egyszerű” – mondta a nőkről Sebestyén Balázs a Nissan-reklámot elemezve

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Öt rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán nő meggyilkolása után

Öt rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán nő meggyilkolása után

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

Visszavág Dánia: petíciót indítottak Kalifornia megvásárlásáért

Visszavág Dánia: petíciót indítottak Kalifornia megvásárlásáért

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

Ideiglenesen visszakerül Kopek Gábor a MOME élére, miután elbukta a bizalmatlansági szavazást az egyetem rektora

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Molnár Gusztáv újra kórházba került

Molnár Gusztáv újra kórházba került

A címlapról ajánljuk