Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kemény István szociológus

Itthon

„Nem csak a történelem van, én is itt ülök”

Születtek 1925-ben. Egyikük németbarát dzsentricsaládban, másikuk zsidó–horvát családban nőtt fel. Magyarok. Szembefordultak a Horthy-korszakkal, majd antifasiszta ellenállók lettek. A két barát demokratikus Magyarországot akart. 1947-ben mégis beléptek a kommunista pártba. Miért?

Itthon

Nem csökken a romák társadalmi kirekesztettsége - interjú Kemény István szociológussal

Kemény István (1925) szociológus szerint bár kevéssé valószínű, de nálunk sem elképzelhetetlen a szlovákiaihoz hasonló éhséglázadás. A tavalyi – 1971 és 1993 után immár harmadik – reprezentatív magyarországi cigányvizsgálat vezetője úgy véli, a cigányok és a többség között szinte minden mutatóban nőtt a különbség. Az állam lehetőségei korlátozottak. Csak a foglalkoztatottak számának ugrásszerű növekedése hozhatna változást a cigányok körében.

Porördög repített a levegőbe egy szentmártonkátai családi játszóteret

Porördög repített a levegőbe egy szentmártonkátai családi játszóteret

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

A címlapról ajánljuk