Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kovács Zoltán

MTI Itthon

Kovács Zoltán: nincs Magyarországon roma diszkrimináció

Magyarországon nincs roma diszkrimináció, a kormány nem ért egyet az amerikai külügyminisztérium 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésének több megállapításával. Az észrevételeket ugyanakkor tiszteletben tartják – mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

MTI Itthon

Kovács: a "magyar identitás" most fogalmazódik át

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint minden magyar állampolgár felelős az országimázs alakításáért, mindannyian, egy kis település lakójától a köztársasági elnökig, formáljuk az országról kialakított képet.

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál 136 doktort hagyott a T. Házban

Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumbotrányát követően fokozott érdeklődés tapasztalható a közélet egyes szereplőinek szakdolgozatai, disszertációi iránt. Összegyűjtöttük, ki miben doktor a parlamentben. A képviselők között akad olyan, aki tudatosan nem használja a címét, de olyan is, aki életrajzában két külön címként tünteti fel doktoriját, pedig csak egyszer védte meg, és olyan is, aki – közel azonos című két dolgozattal – két PhD-fokozatot is szerzett.

Kapcsándi Dóra - M. László Ferenc Itthon

Milliókat bukhatnak a kormánypárti képviselők Kövérék terve miatt

Súlyos milliókról kellene lemondaniuk a tervezett új szabályok szerint azoknak a kormánypárti képviselőknek, akik a parlamenti tevékenységük mellett is vállalnak munkát. A kedden "fellázadt" KDNP továbbra is ellenzi a teljes állású képviselőség bevezetését, mellyel a kereszténydemokraták szerint fontos szakmák képviselői esnének ki a parlamentből. A KDNP frakciójának közel fele elvérezne 2014-ben. A Fidesz javasolta szabályok a Jobbik segítségével vették az akadályt, ám kétséges, hogy a végszavazáson is beáll-e majd a tervezet mögé az ellenzéki párt.

MTI/hvg.hu Itthon

Vége a képviselők álláshalmozásának 2014-től

Más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért nem fogadhatnak el pénzt a parlamenti képviselők a következő ciklustól, kivéve a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet. Az Országgyűlés kedd este szavazta meg a fideszes Kovács Zoltán erről szóló módosító indítványát, amelyet az új országgyűlési törvény tervezetéhez nyújtott be. Az előterjesztés a kormányoldalt is megosztotta.

MTI Világ

Kovács Zoltán: nem vagyunk szélsőségesek

„A Jobbikkal és minden szélsőségessel szemben mi vagyunk itt a legjobb gát" – ezt mondta a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár a kormánytöbbségről.

hvg.hu Itthon

Kovács Zoltán: "komoly erők dolgoztak azon, hogy az országot elszigeteljék"

Amikor döntéseket kell hozni, igazodni kell a körülményekhez Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint, aki ezzel magyarázta az Orbán-kormány döntéshozói stílusát a 168 Órának adott interjújában. Kovács szerint a magyar baloldal ferdítései a felelősek a nyugat-európai kritikákért, de Magyarországon még mindig érdemes befektetni.

MTI Világ

Kovács Zoltán: nem könnyű megbirkózni a támadásokkal

Nem könnyű megbirkózni a nem racionális és nem pragmatikus támadásokkal; az EU intézményei és az egyes tagországok között fellépő problémákat pragmatikus módon kellene megoldani - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár a Gazeta Polska független lengyel hetilapnak adott interjúban.

MTI Itthon

Kovács Zoltán: nem azonnali projekt Magyarországnak az eurócsatlakozás

Magyarországon a szólásszabadság "él és virul", a kormány megkap minden lehetséges bírálatot – ezt mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár az Euronews tévécsatornának adott keddi nyilatkozatában. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az eurózónabeli tagság most "nem azonnali projekt Magyarország számára".

hvg.hu Itthon

Fukuyama ledöbbent a mocskolódó magyarokon

Újabb Magyarországgal kapcsolatos írást közölt a The American Interest oldalán Francis Fukuyama világhírű filozófus és politológus; ebben a korábbi írására érkezett reakciókra ad választ.

MTI Itthon

Az iskolaigazgató tagadja, hogy ütött egy almacsutka miatt

Garázdaság és könnyű testi sértés vádjával állította bíróság elé a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatóját az ügyészség; a szerdán kezdődött tárgyaláson a pedagógus tagadta, hogy bántotta volna diákját.

naray Nyüzsi

A múlt hatalmas adóssága

Kovács Zoltán, a JESZ ifjúsági tagozatának, az U21-nek az elnöke Bokros Lajossal kíván találkozni.

MTI Itthon

Kovács a BBC-ben: "ha nem felelünk meg az európai előírásoknak, változtatni fogunk"

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárral közölt interjút a magyarországi belpolitikai fejleményekről hétfőn a BBC hírtelevíziója. Kovács szerint nincs olyan perspektíva, amelyből tekintve megkérdőjelezhető lenne Magyarország demokratikus elkötelezettsége, elkötelezettsége az európai értékek mellett, és Orbán Viktor miniszterelnök is elkötelezett demokrata.

1
20 21 22 23 24 25 26
Egyszerre siker és probléma a napelemes rendszerek gyors felfutása

Egyszerre siker és probléma a napelemes rendszerek gyors felfutása

Megölték a medvét, ami két napra bevette magát egy szupermarketbe

Megölték a medvét, ami két napra bevette magát egy szupermarketbe

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Amíg a világ nem figyelt, újra fellángolt a szíriai polgárháború

Amíg a világ nem figyelt, újra fellángolt a szíriai polgárháború

Elszabadult egy vonat Ongánál, a biztosítóberendezésen is múlt, hogy nem ütközött össze a szembejövővel

Elszabadult egy vonat Ongánál, a biztosítóberendezésen is múlt, hogy nem ütközött össze a szembejövővel

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

A címlapról ajánljuk