Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lovasberény

hvg.hu Gazdaság

Fónagy: L. Simon nem licitált a lovasberényi kormányüdülőre

A vevő kilétét nem árulta el az államtitkár, akitől Varju László DK-s politikus kérdezősködött. Fónagy János arra hivatkozott, hogy az adásvételi papírokat még nem írták alá, így nem szivárogtathat adatokat a lovasberényi üdülő vevőjéről.

MTI Itthon

Megöltek egy férfit Lovasberényben

Késsel támadt két ismerősére hétfőn egy 39 éves székesfehérvári férfi. Egyik áldozata életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Dreissiger Ágnes Itthon

Kórházreform: ismét győznek a politikai lobbik?

Noha a Fidesz éppen azért államosította az egészségügyi intézményeket, hogy a politika ne szólhasson bele a reformba, a helyi érdekek mégis felülírták mindezt. Szinte valamennyi kórház megmarad, de van olyan polgármester, aki azt sem tudja elfogadni, ha elveszik tőlük a szülészetet. Edelény polgármestere most hallott csak a struktúraváltásról, mert állítása szerint a kórház főigazgatója elfelejtett neki szólni erről.

hvg.hu Gazdaság

Orbán bejelentett: emelkednek az adók, csökken az államadósság

Októberben és novemberben Magyarország visszafizet két lejáró hitelt úgy, hogy nem vesz fel újabb hitelt – jelentette be Orbán Viktor. Ez azt jelenti a kormányfő szavai szerint, hogy 77 százalékról 73 százalékra csökken az államadósság. Megemelik a dohány, az alkohol és a gázolaj jövedéki adóját.

1 2
Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A címlapról ajánljuk