Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MÚSZ

Dercsényi Dávid Sport

Úszóbotrány: Bienerth állítólagos hazugsága miatt borult a bili

Egyebek közt a hétfői, vb-t záró sajtótájékoztatón elhangzottak miatt döntött úgy a MÚSZ hat elnökségi tagja, hogy feláll. Nem erősítették meg egyöntetűen Bienerthet az elnöki pozíciójában, márpedig ez hangzott el az elnök szájából.

Dercsényi Dávid Itthon

Már Bienerthet ütik az úszószövetségben, míg ő mossa kezeit

Négy hónap elég volt ahhoz, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnökének lemondását követeljék a korábban Gyárfással is hadilábon állók. Muníciót adnak Bienerth Gusztáv ellen a hétvégi közgyűlés vitatott eseményei. Az elnök állítja: minden szabályosan történt, és a botrány csak a közelgő budapesti világbajnokság sikerét kockáztatja.

Dercsényi Dávid Itthon

Csontvázakat találhat Gyárfás szekrényében az új úszóelnök

Bienerth Gusztávot csak pár napja választották meg úszóelnöknek, és rögtön leállított két közbeszerzést. Amúgy megválasztásának körülményeit Bienerth teljesen legitimnek tartja, jóllehet előtte voltak érdekes telefonhívások. Egy hónap múlva eldől az elnökség sorsa.

hvg.hu Itthon

Vége a Gyárfás-korszaknak, Bienerth Gusztáv az úszók új elnöke

Hiába gondolták sokan, hogy vasárnap nem sikerül elnököt választani az úszószövetségnek, végül a kormány is bedobta magát, és sikeres volt a meggyőző munka a küldöttek körében, Bienerth Gusztáv kormánybiztos lett a Magyar Úszó Szövetség új elnöke. Elődje, Gyárfás Tamás majdnem örökös tiszteletbeli elnök lett, de Hargitay András javaslata elbukott.

hvg.hu Itthon

Orbánék bedobták magukat: Bienerthet akarják Gyárfás helyére - most!

Minden eszközt bevetett a kormány azért, hogy vasárnap új elnöke legyen a Magyar Úszó Szövetségnek. Orbán Viktor fogadta és látványosan méltatta a leköszönő Gyárfás Tamást, de találkozott a legerősebb jelöltnek tartott Bienerth Gusztán kormánybiztossal is, ráadásul még a fejlesztési miniszter is talált alkalmat elmondani, mennyire megfelelőnek gondolják ők utóbbit a posztra.

Dercsényi Dávid Itthon

Bienerth Gusztáv: Gyárfás nagyon beágyazott, fontos ember

Gyárfás Tamás hibáiról és saját elnöki elképzeléseiről kérdeztük a Magyar Úszó Szövetség eddigi egyetlen elnökjelöltjét, Bienerth Gusztávot. A Magyar Turisztikai Ügynökség kormánybiztosa, a 2024-es Budapesti Olimpiai Pályázat alelnöke, a Ferencváros elnökségi tagja arról is beszélt, mikor találkozott először Hosszú Katinkával, és miért jogos, hogy nem az úszók választják az elnöküket.

hvg.hu Itthon

Salátatörvényben csinálnak utat az új úszószövetségi elnöknek?

Ravaszul készül a kormány az úszószövetségi elnök választására: hétfőn szavazza meg az Országgyűlés az adótörvények változtatása közé rejtve a politikusok jogállásáról szóló törvény változtatását. Az egész teljesen szembemegy a Balog Zoltán Emmi-miniszter által korábban mondottak szellemiségével.

hvg.hu Itthon

Ez állhat Gyárfás lemondásának hátterében

Az e heti HVG megpróbálja körüljárni Gyárfás Tamás lemondásának hátterét, hogy jutott el az úszószövetség elnöke a lemondásig, és hogy a kormány milyen szerepet szán neki.

Dercsényi Dávid Itthon

Elnököt keres az úszószövetség: rendszerváltás elhalasztva?

Mind többen követelnek rendszerszintű átalakítást az úszósportban, azt mondják, Gyárfás Tamás távozásával valóban hatalmas esély van erre. Meglehet azonban, hogy tévednek. Vannak itt még szakmán belüli és politikai érdekkörök is, amelyek ott kavarnak a medenceparton.

1 2 3 4 5
Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

A címlapról ajánljuk