Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MNB

HVG Vélemény

Simor András: „a beteg ember mindent megtenne azért, hogy visszanyerje az egészségét”

A beteg ember mindent megtenne azért, hogy visszanyerje az egészségét. Ezért gyakran esik áldozatul olyan sarlatánoknak, akik azzal hitegetik, hogy a birtokukban lévő elixír gyógyulást hoz minden bajukra – írja az e heti HVG-ben megjelenő írásában Simor András jegybankelnök, aki szerint a magas infláció kimondottan ártalmas. Úgy véli, ha már egyszer megfizettük az infláció megtörésének árát, nem szabad megengedni, hogy újrainduljon a spirál.

MTI Gazdaság

Simor: az MNB elnökét nem lehet fenyegetéssel lemondásra bírni

Az MNB elnökét sem fenyegetéssel, sem félemlítéssel nem lehet lemondásra bírni - hangoztatta Simor András, a jegybank elnöke hétfőn Budapesten. Felidézte, hogy néhány héttel ezelőtt egy magas rangú kormánytisztviselő megkérdezte tőle, az új monetáristanács-tagok megválasztása után lemond-e a jegybankelnökségről, nemleges válasza után pedig a kormánytisztviselő azt mondta, "akkor kemény harc lesz".

MTI Gazdaság

Kétszázmillió euróval nőttek az MNB tartalékai

Február végén 33,816 milliárd eurót tettek ki a nemzetközi tartalékok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint, ami 200 millió euróval több a januárinál, illetve 912 millió euróval nagyobb a tavaly február véginél.

MTI Gazdaság

Túlzónak tartja a jegybanki fizetések Járai Zsigmond

A jegybank felügyelő bizottsága (fb) megállapította, hogy nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak a jegybank bérgazdálkodása - mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke.

Hírszerző/FH Gazdaság

Kétmilliárd forintnál is több aprót nem váltottak vissza

Napra pontosan három éve nem használjuk az egy- és kétforintosokat. A Nemzeti Bank adatai szerint az ennek köszönhető megtakarítás évente 3,5-4 milliárd forint. Az embereknél azonban még mindig több mint 2 milliárd forint értékben lehetnek érmék a zsebekben, pénztárcákban.

MTI Gazdaság

Kevesebbel tartoznak a magyar háztartások

Csökkent a háztartások hitelállománya januárban, miután a szezonálisan nem igazított adatok szerint - az előző hónaphoz hasonlóan - forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, devizában azonban nettó törlesztők voltak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

MTI Gazdaság

Lemondásra szólítja fel Járait az MSZP

Az MSZP szerint Járai Zsigmond kinevezésével lelepleződött, hogy miközben a kormány a Költségvetési Tanács hatáskörének növeléséről beszél, a testületben a kabinet elképzeléseit kívánják érvényesíteni.

MTI Itthon

Nem várnak kamatemelést az elemzők

A megkérdezett 27 elemző közül 26 vélte úgy, hogy nem változik az alapkamat. A konszenzus alapján az várható, hogy az alapkamat 2011 végén is 6,00 százalékon áll majd. Az átlagos infláció az idén 3,9 százalék lesz, az év végére 3,7 százalékra, jövőre pedig éves átlagban 3,4 százalékra csökken a felmérés szerint.

1
140 141 142 143 144
163
Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

Az év legdepressziósabb napja egy kamu, de az igaz, hogy januárban sokkal gyengébben megy a munka

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.