Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Munka törvénykönyve

MTI Itthon

A kormány hajthatatlan, hiába a tüntetés

A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Liga Szakszervezetek országos demonstrációjával kapcsolatban.

MTI Itthon

"Társadalmi békétlenséghez is vezethet" a Mtk.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.

MTI Itthon

A LIGA elfogadhatatlannak tartja az Mt-t, útlezárásokkal tiltakoznak

A LIGA Szakszervezetek szerint elfogadhatatlan a Munka törvénykönyve Országgyűlésnek benyújtott változata, mert hatálybalépése esetén teljesen kiszolgáltatná a munkavállalókat a munkáltatóknak, ellehetetlenítené a munkavállalói érdekképviseleteket, ráadásul számtalan nemzetközi egyezményt sértene - közölte a LIGA.

MTI Gazdaság

Az új Munka törvénykönyve az Országgyűlés elé kerül

Több hónapos társadalmi és közigazgatási egyeztetést követően a kormány rövidesen benyújtja az Országgyűlésnek az új Munka Törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.

hvg.hu Gazdaság

A hét, amikor a kormány hátrányba szorult az adóssággal szemben

Bár zajlik az élet a Magyar Ugaron - felmerült az IMF visszatérése, újra rúgtak egyet Simor Andrásba és Kósa Lajos megint megtáncoltatta a forint-árfolyamot -, a vigyázó szemek Európára vettetnek: a kontinens kormányfői ugyanis a napokban döntenek az európai adósságválság elleni intézkedésekről. Orbán Viktor úgy döntött, ott lesz.

MTI Karrier

VG: jön a munkavállalói kaució

Bizonyos munkakörökben a munkavállaló által letett kaució lehet a feltétele az alkalmazásnak a kormány által elfogadott munkajogi tervezet szerint - írja a Világgazdaság.

MTI Gazdaság

A kormány elfogadta a Munka törvénykönyve tervezetét

A kormány szerdán elfogadta az új Munka törvénykönyve tervezetét, amely "egyértelműen javítja a versenyképességet, és helyzetbe hozza a kis- és közepes vállalkozásokat" – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő.

MTI Gazdaság

"Ha nem lesz egyeztetés, akkor marad az utca mindenki számára"

Az emberek 64 százaléka szerint a munkaadóknak kedvez a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása, és a lakosság 88 százaléka elvárja, hogy a kormány a változtatások előtt egyeztessen minden szakszervezettel – ez derül ki egy friss, öt szakszervezet megbízásából készített reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeit csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették.

MTI Gazdaság

Tiltakozások sorozatától tart az MSZP

A parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke szerint tiltakozások sorozatát indítja el, ha a parlament a kormány által javasolt tartalommal fogadja el a Munka törvénykönyvét.

MTI Itthon

Országos útlezárásokat tart a Munkástanácsok

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) országos, forgalomlassító félpályás útlezárásokat tart november 4-5-én, ha az új Munka törvénykönyvének (Mt.) "munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyó változatát fogadja el a kormány és terjeszti a parlament elé" - közölte az érdekképviselet szerdán.

MTI Gazdaság

Mt.: marad a műszakpótlék, nem változik a szabadság

A Munka törvénykönyvének Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által elkészített új tervezetében szerepel a védett kor intézménye, nem változik a szabadnapok száma, bővül a munkaidő-kedvezmények köre, és megmarad a műszakpótlék is – derült ki csütörtökön a HR-vezetők országos konferenciáján, amelyet a Napi Gazdaság szervezett.

MTI Karrier

Rabszolgatartást hoz a Munka törvénykönyve az orvosok szerint

A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük. A szövetség elnöke a legnagyobb sérelmüknek azt nevezte, hogy a kollektív szerződésben megemelnék a napi- és a heti munkaidő felső határát.

MTI Vállalkozás

Gaskó: a Mt. második tervezete is elfogadhatatlan

"Munkaadói és munkavállalói oldalon már egyezség van egy új érdekegyeztetés létrehozásáról a versenyszférában", így megalakulna az Országos Versenyszféra Érdekegyeztető Tanács (OVÉT) - mondta Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

MTI Itthon

Iratmegsemmisítőbe dobná a Munka törvénykönyvét Boldvai

Az új Munka törvénykönyv tervezete, módosítás nélkül kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a munkavállalókat a jelenleginél, s nagyobb teret adna a munkáltatónak. A dolgozók kevesebb pénzért végeznék ugyanazt a munkát, mindemellett lehetetlenné akarják tenni a dolgozói érdekképviseletet - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán Salgótarjánban.

MTI Itthon

Munkavállalók asztala: pályaudvarokon véleményezték az új Mt. tervét

A munkavállalók aggódnak a Munka törvénykönyve változtatása miatt, érzik, hogy a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele kedvezőtlenül befolyásolja majd az élet és munkakörülményüket - mondta Papp Zoltán a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke szerdán, a Keleti pályaudvar előtt kihelyezett Munkavállalók asztalánál.

MTI Karrier

Borsik: "alávetett helyzetbe kerülnének a munkavállalók"

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja a Munka törvénykönyvének tervezet módosítását, amely következtében „alávetett helyzetbe” kerülnének a munkavállalók – jelentette ki Borsik János elnök szerdán, Szegeden.

1
9 10 11 12 13
16
Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

A címlapról ajánljuk