Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Németország

MTI Ingatlan

Jön a lakbérfék, olcsóbb lehet a lakhatás Németországban

Németországban bevezetik jövőre az úgynevezett lakbérféket, amely a kormányzati számítások szerint csaknem egymilliárd euróval csökkenti a lakásbérleti költségeket. A német sajtóban pénteken ismertetett jogszabálytervezet legfőbb pontja, hogy a tulajdonos vagy ingatlankezelő bérlőváltáskor legfeljebb 10 százalékkal emelheti a kezdeti bérleti díjat a helyben jellemző átlagos lakbér fölé.

MTI Világ

Itt szakítottak a németek és a franciák az oroszokkal

Franciaország felfüggesztette a katonai együttműködés nagy részét Oroszországgal. Ez érinti a közös látogatásokat és a közös hadgyakorlatokat is. A nemzetközi szerződésekhez kapcsolódó katonai kapcsolatokat ugyanakkor nem szakítják meg – jelentette be a francia védelmi miniszter Tallinban. Németország hasonló lépést tett, ők a teljes katonai együttműködést leállították az oroszokkal, bár a hadiipari export részben megmarad egyelőre.

hvg.hu Vállalkozás

Még több magyar dolgozik Németországban

Becslések szerint 13-15 ezer kiküldött munkavállaló dolgozott vállalkozási szerződés alapján tavaly Németországban, közülük 4000 volt építőmunkás. Igazoltan 57 ezer magyar dolgozik az országban a német adatok szerint.

MTI Világ

Merkel kikelt magából frakciója zárt ülésén

Angela Merkel szerint továbbra is kettős stratégiát kell követni az ukrán válságban: nyomást kell gyakorolni Moszkvára, és nem szabad visszariadni az EU számára is fájdalmas büntetőintézkedésektől, de párbeszédet is kell folytatni az orosz vezetéssel. Pártja frakcióülésén, zárt ajtók mögött beszélt a krími válságról, szokatlanul hevesen, érzelmi töltettel bírálta az orosz eljárást.

hvg.hu Gazdaság

Olcsó emigráció nincs – költségkalkulátor kezdő kivándorlóknak

Augsburg, wir kommen – kilőtt az Európa nyugati felébe kitelepülő magyarok száma, már tavaly is félmilliós külföldi magyar kontingensről lehetett hallani, ez a tömeg pedig azóta tovább növekedhetett. Arról ugyanakkor kevés hír szól, hogy pontosan mennyi pénzre is van szükség a legalapvetőbb szükségletekre a külföldre költözésnél. Több százezer forint még akkor is jó, ha van az ember zsebében, ha már úgy vándorol ki, hogy külföldön lesz munkája.

hvg.hu Gazdaság

Hatalmas összeget utaltak haza a magyarok tavaly

A fokozódó kivándorlás egyik kézzelfogható jele a főleg nyugati országokban élő és dolgozó honfitársaink által hazautalt összegek növekedése. Egyedül Németországból 96 milliárd forintot küldtek tavaly haza a magyarok, de máshonnan is komoly összegek érkeznek.

MTI Karrier

Tíz román, bolgár közül csak egy kap német segélyt

Három év alatt megduplázódott a Németországban élő románok és bolgárok száma, tavaly pedig több mint 50 százalékkal emelkedett körükben a szociális segélyre szorulók száma, ami tovább erősíti a szociális turizmustól tartók aggodalmait. Szakértők szerint azonban a német szociális ellátórendszer jóval többet profitál a két ország munkavállalóiból, mint amennyit költ rájuk.

MTI Világ

Bocsánatot kért a német államfő a görögöktől

Bocsánatot kért a második világháború alatt Görögországban elkövetett német gyilkosságokért Joachim Gauck német államfő pénteken, amikor látogatást tett egy görög faluban, ahol a német csapatok több tucat embert öltek meg a világháború alatt.

MTI Kult

Merkelhez fordultak a németek Aj Vej-vej ügyében

Áprilisban rendezik meg minden idők legnagyobb Aj Vej-vej kiállítását Berlinben, németországi pártfogói pedig kiutazási engedélyt sürgetnek a kínai rezsimet hevesen bíráló képzőművész számára, hogy részt vehessen kiállításán. Az április 3-án - pontosan Aj Vej-vej letartóztatása harmadik évfordulóján - nyíló kiállításnak a berlini Martin Gropius-ház ad otthont.

MTI Világ

Spiegel: Kijev és Berlin is nagyon elbaltázta

Az új ukrán vezetés "végzetes hibái" és a német külpolitika "katasztrofális" teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz a Spiegel Online német hírportál értékelése szerint.

MTI Autó

Fordulat történt az autógyártók legnagyobb európai piacán

Németországban februárban már sorban a harmadik hónapban növekedett az eladott új autók száma, és bővült a gyártás és az export is a német autóipari szövetség (VDA) adatai szerint, amelyet a kedden kezdődő Genfi Autószalon előestéjén közöltek.

1
185 186 187 188 189
322
A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Pintér Attila ismét elszabadult, a Kazincbarcika elleni meccs utáni őrjöngését videóra vették

Pintér Attila ismét elszabadult, a Kazincbarcika elleni meccs utáni őrjöngését videóra vették

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

A címlapról ajánljuk