Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nagyítás fotógaléria

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

A világ imái - Nagyítás-fotógaléria

Kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus, judaizmus - öt hit, öt világvallás. Képeinken bemutatjuk az áhitat és a szépség találkozását.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Szénbányászat Indiában – Nagyítás-fotógaléria

Indiában – többek közt Gauhati és Bokapahari területein – emberek tömkelege dolgozik bányákban a megélhetéshez alig elegendő fizetésért. Pénz pedig lenne bőven: a parlament ellenzéki képviselői korábban ugyanis a kormányfő lemondását követelték, miután egy vizsgálat kiderítette, nagy veszteség érte az államot több helyi szénbánya versenyeztetés nélküli eladásával. A jelentés szerint a magántársaságok 34 milliárd dolláros nyereséghez jutottak azzal, hogy alacsony áron sikerült megszerezniük a bányákat.

Szerkesztette: Stiller Ákos Nagyítás

Így készül az idei bor: elkezdődött a szüret - Nagyítás-fotógaléria

A borvidékek között jelentős különbségek lehetnek a termés minőségében, hiszen azokon az ültetvényeken, amelyeket a téli fagy sújtott, a tavalyi termés harmada is jó eredménynek számít, míg a fagytól és részben az aszálytól is mentes hegyvidéki területeken a tavalyi szint körül alakul a termés - jelezte Horváth Csaba a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Szerkesztette: Stiller Ákos Nagyítás

Arab ősz: égnek az amerikai zászlók - Nagyítás-fotógaléria

Tüntetések, nagykövetségek megtámadása és a líbiai amerikai nagykövet meggyilkolása - ez lett a következménye az iszlámot és Mohamed profétát gúnyoló amerikai amatőr film megjelenésének. Képriportunk az egy hete forrongó muszlim világról.

Szerkesztette: Stiller Ákos Nagyítás

Hétvégi pecások Budapest mellett - Nagyítás-fotógaléria

A káposztásmegyeri lakóteleptől északra egy kilométerre található a Dunakeszi Tőzegtó. Az 1960-as években kezdtek épülni az első horgásztanyák, ma már közel 360 házikó várja a pihenni és horgászni vágyókat. Fotóriportunk a mindennapokról és azok hétvégéiről egy csendes tó mellől.

Szerkesztette: Stiller Ákos Nagyítás

Sokkoló képek: családon belüli erőszak savval - Nagyítás-fotógaléria

Pakisztánban évente több tucat esetet regisztrálnak, ahol nőket savval öntenek le, vagy vágják le orrukat. Az elkövetők döntően az áldozatok saját házastársai. A támadások döntő többségét az összezárt törzsi kultúrával rendelkező országban még így sem jelentik be, mivel az asszonyok félnek a további megtorlásoktól.

hvg.hu Nagyítás

Balta és tejivó a Parlamentben - Nagyítás-fotógaléria

Az őszi politikai szezonnyitón Orbán közölte: 2014-től kibővítik a családi adórendszert. Ez minden bizonnyal tetszett a Jobbik frakciójának, ahol Dúró Dóra "Méhében él a nemzet" laptopvédővel erősített az őszre. Az MSZP sem maradt el, gyerekek kezébe nem való baltának látszó tárgyat hozott az ülésre Szanyi Tibor. Folyamatosan frissülő fotógalériánk a Parlamentből.

MTI / hvg.hu Nagyítás

Fotó: Már gyalog is át lehet kelni a Tiszán

Baráth Ferenc hajóvezető húzza maga után a csónakot a Tisza közepén, Vásárosnamény és Jánd között. A Tiszán itt át lehet gyalogolni, a legmélyebb ponton is csak derékig ér a víz, így leállt a hajóközlekedés.

hvg.hu Nagyítás

Hegyi-Karabah, az örmény-azeri darázsfészek – Nagyítás-fotógaléria

Az örmények lakta kaukázusi Hegyi-Karabah a Szovjetunió széthullásakor mondta ki Azerbajdzsántól való elszakadását. Ezt követően háború tört ki Azerbajdzsán és a helyi örmény lakosság között, amelyben 35 ezren haltak meg. Az azeriek azt állítják, Örményország elvette a 140 ezres lélekszámú területet. A két szomszédos ország hivatalosan ma is háborúban áll. Sokan attól félnek, hogy Ramil Safarov kiadatásával újra lángra lobbannak az indulatok.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

40 éve történt: Fekete Szeptember a Müncheni olimpián - Nagyítás-fotógaléria

A Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja 1972. szeptember 5. hajnalán - kihasználva a korabeli enyhébb ellenőrzéseket és biztonsági intézkedéseket - átmászott az olimpiai falu kerítésén, s behatoltak az izraeli olimpikonok szállására. A túszul ejtett tizenegy sportoló közül ketten a behatolást követően vesztették életüket. A terroristák célja többek közt palesztin honfitársaik, mindegy 230, izraeli börtönben raboskodó fogoly szabadon bocsátása volt, ám a sorozatos határidők módosítása sem járt eredménnyel. Késő délután a terroristákat foglyaikkal együtt helikopterekkel a reptérre szállították, ahol felkészületlen rendőrökbe ütköztek. A késő estig tartó lövöldözésekben végül a terroristák mellett tizenegy sportoló vesztette életét.

hvg.hu Nagyítás

Ezek voltak Neil Armstrong első fotói a Holdon

Neil Armstrong készítette az első képeket a Hold felszínéről, így nem csak az első ember volt, aki a Holdra lépett, de az első fotós is. Az Apollo-11 három űrhajósa közül Armstrong volt megbízva a fényképezéssel, így ő maga ritkán szerepel a történelmi fotókon, cserébe a világ az ő képein keresztül őrzi a holdra szállás emlékét. Fent: Neil Armstrong árnyéka a Hold felszínén.

Fazekas István Nagyítás

A cirkuszi élet apró részletei - Nagyítás-fotógaléria

Minden évben több vándorcirkusz járja körbe a Balaton környékét, a legtöbb társulat a hétvégén tartotta a szezon utolsó előadásait. Almádiban, a Balaton északi partján néztük meg, hogyan készülődik a családi vállalkozásban működő, 13 főt foglalkoztató Picard cirkusz.

1
37 38 39 40 41
54
Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

A címlapról ajánljuk