#Nagyítás
Prága eldugott üdülőiben jártunk – Nagyítás-fotógaléria
Prága főterétől néhány kilométerre zöldövezetes domboldalon, 150 minitelken pihennek a város nyugdíjasai. A körülkerített területre csak azok jutnak be, akiknek kulcsa van az elzárt üdülő négy kapujának valamelyikéhez. A 60-80 négyzetméteres telkeket különböző stílusban kialakított medencék, hobbisufnik és a hazulról már száműzött giccstárgyak díszítik.
Újabb három hét hajtás: Tour de France 2012 - Nagyítás-fotógaléria
20 szakasz, s közel 3500 kilométer megtétele után vasárnap délután gördültek Párizsba a 99. Tour de France versenyzői. Képes összefoglalónk a három hetes küzdelemről.
80 fokban a dunaújvárosi vasműben - Nagyítás-fotógaléria
Mindegy kint milyen meleg van, bent a vasműben a lassan folyó vas mellett az ember átértékeli a hőségről kialakult képét. A kohászok viccelődve közlik, hogy vigyázzak, meggyullad a gyufa a zsebemben, de eszemben sincs közelebb menti az olvasztókhoz. Nem csak a 80 fokosnak mondott, de sokkal többnek érződő hőhullám fog vissza, a gigászi meretű tégelyekből folyó izzó vas csak távolról szép, közelről még védőruhában is igen veszélyes. Fotóriportunk a Dunaferr ISD nagyolvasztó- és acélműjéből.
Comic Con: minden jelmezek mekkája - Nagyítás-fotógaléria
A Comic Con az a rendezvény, ahol Batman büszkén áll sorba alkotóinak autogrammjáért , Pókember csak jeggyel léphet a kordonok mögé, Szupermen pedig repülés helyett mozgólépcsőzik. A sci-fi és fantasy képregények, jelmezek, sorozatok rajongóinak szent zarándokhelye.
''Kit érdekel a vihar, ha itt van nekünk Guetta?'' - Nagyítás-fotógaléria
Az idei Balaton Soundon elmaradt a kánikula és az arra alapozott bícshangulat, de úgy tűnik a fesztiválozókat mindez annyira nem zavarta. Mint ahogy az sem, hogy a fellépő lineup a Guetta-Kalkbrenner tesók-Sven Väth fémjelezte kötelezőt csak kicsivel ugrotta meg. Képes összefoglalónk a hétvégéről.
A Balaton Soundon mindenki kirakja - Nagyítás-fotógaléria
Bedurrantott izmok a fiúknak, sminkszoba a lányoknak: mindenki a legjobbat akarja mutatni magából a Balaton Soundon. Tekintse meg fotóriportunkat az idei Balaton Sound első napjáról.
A Cserpes, a Leves és a Halkakas - Nagyítás-fotógaléria
Halbisztró, tejivó, levesbár, háztáji piac – sorra nyílnak Budapesten a színes és szinte pillanatok alatt befutó gasztroterek. Olyan fiatalok állnak össze, akik sosem vendéglátóztak, mégis úgy érzik, ők lesznek azok, akik betömik a piacon tátongó lyukakat, és nem is igen lőnek mellé. A városnak egyértelműen kell a bio, a magyar és a retro is.
Hőség a világ egyik legmelegebb fővárosában - Nagyítás-fotógalária
Budapest a világ egyik legmelegebb fővárosa. Hazánk területén jelenleg is hőségriadó van érvényben, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csak jövő kedden várható néhány fokos enyhülés. A hosszan tartó meleg nem csak az idősek és a betegek, de az egészséges emberek szervezetét is megviseli. A hétvégén sokan indulnak útnak autóval, aki teheti, a vízpartokon keres felüdülést.
A fesztivál, ahol kifütyülnék Guettát - Nagyítás-fotógaléria
Horvátországban, Pag szigeten tartották azt az elektronikus zenei fesztivált, amit már hónapok óta vártak a rajongók. Nem csoda, a kijutott szerencsések hajókon, naplementében bulizhattak a világ túlzás nélkül legjobb DJ-ire.
Ronaldo nyomában az Agárdi Parkerdőben - Nagyítás-fotógaléria
Az Agárdi Parkerdő labdarúgó élete dicső múltra tekint vissza: innen indult, s egészen az NB 1-ig jutott a szép emlékű Gázszer csapata, hazai mérkőzéseit pedig most is itt játssza az Agárdi Gyógyfürdő megyei első osztályú csapata. Nyáron az óvodások mellett általános iskolás labdarúgó-palánták veszik birtokba a pályát, Czéczei János vezetésével immár nyolc éve rendeznek focitábort a gyermekeknek. A napi két edzés és a meccsek mellett természetesen állandó program a Velencei-tavi fürdőzés, a bográcsolás és az éjszakai sátrazás. Az igazi csapatszellem kialakulásához idén a foci EB meccsein való közös szurkolás is hozzájárult az agárdi, gárdonyi, velencei, s az itt nyaraló budapesti gyerekek között.
Fergeteges buli a VOLT Fesztiválon – Nagyítás-fotógaléria
A VOLT Fesztivállal beindult az idei fesztiválszezon. 1993 óta jócskán kinőtte a Lővér Kempinget a fesztivál: az első VOLT-on még csak öt zenekar és körülbelül 800 főnyi közönség vett részt, míg idén 200-nál is több produkcióval készültek a szervezők, akik csaknem százezer fesztiválozóra számítanak. Fellépett Skrillex, a Faith No More, a Snow Patrol és Katy B, az Iggy & The Stooges, Röyksopp, a Tankcsapda és sokan mások.
Ötszáz éve indult be a fogkefélés - Nagyítás-fotógaléria
Felmérések szerint az emberek három dolog nélkül nem tudnának élni: mobiltelefon, mikrosütő és fogkefe. A ma is használt eszközre hasonlító első fogkefét Kínában találták fel: 514 éve, 1498. június 26-án mutatta be a kínai császár az udvar találmányát. Sűrű, állati eredetű sörték egy darab csontra vagy illatosított bambuszra erősítve. A találmány hamar eljutott Európába is, de az 1770-es évekig nem terjedt el igazán. Addig, ókori szokások szerint, botokkal és lószőrből készült fogselyemmel tisztálkodtak elődeink.
Vasárnap a lovin Bangkokban - Nagyítás-fotógaléria
Thaiföldön törvény tilt mindenféle fogadást és szerencsejátékot, a szabályozás alól a lóverseny és az állami lottó jelent kivételt. Bangkokban minden vasárnap rendeznek lóversenyt, egyik héten a Royal Bangkok Sports Club, a másikon a Royal Turf Club versenypályáin tartják a futamokat.
Az Európa-bajnokság legnagyobb arcai – Nagyítás-fotógaléria
Véget értek a Európa-bajnokság csoportkörei, a szurkolók fele hazaindul választott csapatával, vagy kénytelen lesz átfesteni arcát egy másik ország színeire. Íme, a csoportmeccsek legelszántabb, legboldogabb, legviccesebb és legszomorúbb szurkolói.
Rakétákkal támadtak a sztrájkoló spanyol bányászok - Nagyítás-fotógaléria
A napokban eldurvultak a lassan egy hónapja tartó bányásztüntetések Spanyolországban. A sztrájkoló bányászok az ágazatnak juttatott állami támogatás tervezett csökkentése ellen tiltakoznak május közepe óta. Az elmúlt napok rendőri fellépéseire válaszul sztrájkoló csoportok égő barikádokkal torlaszolták el a bányákhoz vezető főutakat, és rakátékkal támadtak a rendőrökre. A napok óta tartó összecsapások képei.
Katonai puccs és elnökválasztás Egyiptomban – Nagyítás-fotógaléria
Pénteken az egyiptomi hadsereg feloszlatta a parlamentet, a hétvégi választások után pedig alkotmányos deklarációt tesznek közzé, amely szerint a tanácsé lesz a törvényhozó hatalom és ő ellenőrzi a költségvetést is. Az elnökválasztás eredményét hivatalosan csak a jövő hét csütörtökén teszik közzé, de az egyiptomi média – egyéni számlálás alapján – várhatóan már hétfőn nagy valószínűséggel közzéteszi, ki lesz a győztes. Az egyiptomi emberek attól félnek, bármelyik jelölt nyer is, a valódi hatalom a hadsereg irányítása alatt álló testület kezében marad.
Lábak a magasban a Nova Rock fesztiválon - Nagyítás-fotógaléria
A Nova Rock az egyik legnagyobb szabadtéri rockfesztivál Ausztriában, ahova a szervezők idén mintegy százötvenezer embert vártak. Nickelsdorf és környéke a hétvégén a Metallica, a Linkin Park, a The Offspring, a Kasabian és a Limp Bizkit dalaitól volt hangos.
Kétnapos küzdelem a Roland Garros-döntőn – Nagyítás-fotógaléria
Rafael Nadal nyerte a két napig tartó Roland Garros-döntőt Novak Djokovic ellen. A döntőt vasárnap többször félbeszakították az eső miatt, a játszmát végül Nadal 2:1-es vezetésénél hétfő délutánra halasztották. A spanyol a félnapos esőszünet után hamar felállt, végül Djokovic kettős hibája miatt 6:4, 6:3, 2:6, 5:7 arányban nyert Nadal. A spanyol teniszező ezzel hetedik győzelmét aratta a párizsi salakon, ami eddig soha senkinek sem sikerült.
„Egyszer csak csatt” – az ütköző fogta meg a Tokaj IC-t a Keleti pályaudvaron
Többen elestek, ketten megsérültek az utasok közül.
Videón, ahogy elgázol egy biciklist, majd összetör egy taxit egy piroson áthajtó autó az Astoriánál
A kerékpárost mentővel szállították a kórházba.
Nem hajlandó tárgyalni az ellenzékkel a grúz miniszterelnök
A kormányfő szerint erkölcstelen, amit a tüntetők csinálnak.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.