Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nagy Zsolt színész

Kovács Bálint Élet+Stílus

Kulka Jánosból Clint Eastwood lett, de többet beszél majd, mint Schwarzenegger

„Szerettem volna filmet írni Kulka Jánosra, de nem néma, hanem újra beszélő szerepet” – mondja A játszma írója. Tíz év után készül folytatás A vizsga című filmhez, ismét Kulkával a főszerepben: a színész olyan figurát játszik, aki maga is átesett egy sztrókon. A film stábjának szerencséje volt: folyamatos tesztelés mellett még a járványügyi korlátozások szigorítása előtt véget ért a forgatás. Az egyik nap a hvg.hu is a helyszínre látogatott.

Sándor Anna Kult

„Itt van egy vérszívó kormány, amely nagyon okosan ráült az emberek nyakára”

„Ha úgy alakítod, hogy az emberek azt érezzék, te egy gondoskodó apa vagy, aki elhárítja az akadályokat az útjukból, akkor felépül a rendszer” – mondja Nagy Zsolt színész, aki a héten érkező Drakulics elvtárs című filmben alakítja a Kádár-kori Magyarországra érkező vámpírt. Az Örkény Színház színésze szerint a filmben érzékelhető rendszerkritikus áthallások nem véletlenek, hiszen, ha nincsenek fékek, a hatalom elszabadul. Nagy Zsolt éppen vért adni indult, de előtte még beszélgettünk a terápiájáról, a magyar vámpírról, és hogy miért mondott beszédet Karácsony Gergely október 23-i ünnepségén.

hvg.hu Kult

Keserédes videóval búcsúzik színházától az Örkény társulata

Kiköltözik az Örkény Színház a Madách téri árkádok alól április 1-jétől. Odabent átalakítások kezdődnek, felújítják a romos nézőteret is. A munkálatok idejére a társulat a Városmajorban felállított sátorban folytatja a munkát. Erről szól - stílszerűen - az alábbi költözős videó, amelyben a színészek Mácsai Pál felvezetésével egymás után, egy-egy jellemző kelléket cipelve hagyják el a bázist.

MTI / hvg.hu Kult

Pénzt osztott a Filmalap: film készül Kondor Vilmos Budapest noir-jából

Három új mozifilm gyártásának támogatásáról döntött a nap folyamán a Magyar Nemzeti Filmalap. Így film készülhet Kondor Vilmos Budapest Noir című regényéből, Szász János is újra rendezhet, és egy román rendező magyar koprodukcióban készülő 6,9 a Richter-skálán című filmje is leforoghat.

Lukács Andrea Kult

Miniszterelnök akart lenni, vagy a falu hőse – színész lett

Nagy Zsolt hatással akar lenni, méghozzá gyerekkora óta. 38 éves korára az álma megvalósult, még ha a vágyai lecsupaszodtak is. Színész, de nem akar külföldi, hollywoodi karriert, mert itthon mindent meg tud csinálni. Mégis, épp járja Európát a Krétakörrel. Nem bírja, ha valami művi, az önazonos alakítás híve. A Terápia című HBO-sorozat második évadában folytatja a párterápiát.

hvg.hu Kult

Nagy Zsolt távozik a Nemzetiből

Nagy Zsolt lejáró szerződését nem újította meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója – derült ki a színész Magyar Narancsnak adott interjújából.

Papp László Tamás Kult

A magyar középosztály élveboncolása a képernyőn

A pszichoterápia a jóléti társadalmakban jól élők luxusa: lelki gondja annak van, aki megengedheti magának. Hová forduljanak a szakmunkások, a romkocsmákban tépelődő bölcsészek? Mit keres Magyarországon a Terápia?

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

A címlapról ajánljuk