Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#New York

MTI Itthon

Blikk: New Yorkba költözik Bajnai

A napilap a volt miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva azt írta: Bajnai Gordont még az év elején kérte fel a Columbia Egyetem vezetése, hogy tartson kurzust náluk, ő pedig elfogadta a meghívást. A volt kormányfő titkársága közölte: Bajnai ősszel két hónapra költözik New Yorkba.

Kult

Fekete-fehér, igen-nem

Azt olvassuk: „I am a man”, és visszakérdezünk: ember vagy férfi? Ember és nem állat? Vagy emberebb az embernél, esetleg férfibb a férfinál? És ki az, aki beszél? Glenn Ligon, aki 1988-ban egy fehérre kent vászonra stencilezte a fekete szöveget? Vagy azok a fekete kukások, akik 1968 áprilisában, Memphis belvárosában „I am a man” feliratú táblákkal tüntettek fizetésemelésért egy szemétszállító cég épülete előtt? Esetleg Martin Luther King beszél, aki 1968 áprilisában Memphisbe utazott, hogy a sztrájkolókat támogassa? A Műértő cikke.

MTI Gazdaság

Erős tőzsdenyitás New Yorkban

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értéktőzsdéken, a küszöbön álló tőzsdei eredménybeszámoló szezonnak megelőlegezett befektetői bizalom miatt.

life-style.hu Shake

Harry Potter New Yorkban varázsol

A Harry Potter: The Exhibition elnevezésű tárlat látogatói beleülhetnek Hagrid székébe, kipróbálhatják a Teszlek...

life-style.hu Shake

Meztelenül a városban – nagy fotó

Úgy tűnik, New York erőteljes hatással van az ott lakók libidójára, mert immáron a sokadik pucérkodó fotósorozat használja a Nagy Almát helyszínül.

MTI Világ

Először került kisebbségbe a fehér lakosság New Yorkban

Kisebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel, míg a többség fekete bőrű, ázsiai és mindenekelőtt latin-amerikai bevándorló vagy azok leszármazottja - írta hétfőn a The New York Times című napilap.

1
68 69 70 71 72
86
Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

A címlapról ajánljuk