Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pakisztán

MTI Világ

Pakisztán csapatai kivonásával fenyegeti Amerikát

Pakisztán kivonhatja csapatait az afganisztáni határ mellől, amennyiben az Egyesült Államok visszatartja a neki szánt katonai segélyek egy részét - mondta kedden Ahmed Muhtár védelmi miniszter egy televíziós interjúban.

MTI Világ

Amerikai rakétatámadás Pakisztánban: 30 halott

Összesen legalább 30 ember meghalt hétfő éjjel és kedd hajnalban Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal határos részén feltehetően amerikai pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott három rakétatámadásban - közölték kedden helyi titkosszolgálati forrásból.

MTI Világ

Az USA 800 millió dollárt visszatart a pakisztáni segélyből

Az Obama-kormányzat visszatart 800 millió dollárt a Pakisztánnak szánt katonai segélyből, mert elégedetlen Iszlámábád szélsőségesek elleni harcával és azzal, hogy távozásra kényszerítette az amerikai kiképzőtiszteket - írta a hétvégén a The New York Times (NYT) című napilap.

MTI Világ

Buszokra támadtak Pakisztánban, sok halott és sebesült

Legalább tíz ember meghalt, további húsz pedig megsebesült, miután támadók gépfegyverből tüzet nyitottak két autóbusz utasaira csütörtökön a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban - közölték a hatóságok.

MTI Világ

Hárommillió dollárért vett atomtitkokat Észak-Korea?

Több mint hárommillió dollár kenőpénzt fizetett ki Észak-Korea pakisztáni katonai tisztségviselőknek atomtitkokért cserébe - állítja Abdul Kadír Hán, a pakisztáni atomprogram atyja, akit egyébként a kormány azzal vádol, hogy az ország vezetésének tudta nélkül nukleáris technológiát adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának.

MTI Világ

Heten haltak meg egy dróntámadásban

Amerikai pilóta nélküli repülőgépekről kilőtt rakéták végeztek radikális iszlamista lázadókkal hétfőn Pakisztán északnyugati részén, az Afganisztánnal határos törzsi övezetben - közölték helyi titkosszolgálati forrásból.

MTI Világ

Bin Laden elengedett futára visszatért az al-Kaidához

Elengedése után újra csatlakozott az al-Kaida terroristahálózathoz az a pakisztáni terrorista, akit Pakisztán követelésére szállítottak vissza hazájába még 2006-ban az amerikai hatóságok - közölték az amerikai hírszerzés volt és jelenlegi tisztségviselői.

MTI Világ

Pakisztán hajlandó a lázadók rejtekhelye ellen támadni

Pakisztán beleegyezett, hogy célba veszi azoknak a táliboknak és más lázadóknak a rejtekhelyét, akik pakisztáni területről támadják Afganisztánt és nem hajlandóak részt venni az akadozó béketárgyalásokon - közölték vasárnap afgán illetékesek.

MTI Világ

Robbantások Pesavarban, nagyon sokan meghaltak

Legalább harmincnégy halottja és száz sebesültje van az északnyugat-pakisztáni Pesavar városában szombaton éjfél körül történt két robbantásnak - közölték a helyi hatóságok.

MTI Világ

Pakisztán: újra támadtak az amerikai drónok

Amerikai légicsapásban életét vesztette hét iszlamista lázadó Pakisztánnak az afgán határ menti, törzsi ellenőrzésű vidékén hétfő reggel - tudatták tisztségviselők.

1
36 37 38 39 40
55
Ilyen változáson mennek át a húgyutak és a női szervek a menopauza alatt

Ilyen változáson mennek át a húgyutak és a női szervek a menopauza alatt

Singer Magdolna: Mire tanítanak életünk veszteségei?

Singer Magdolna: Mire tanítanak életünk veszteségei?

Csak most derült ki valami jó a szörnyű pusztítást okozó, dinoszauruszokat elsöprő aszteroidáról

Csak most derült ki valami jó a szörnyű pusztítást okozó, dinoszauruszokat elsöprő aszteroidáról

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

A német rendőrségi szakszervezet szerint itt az ideje kitiltani a fegyvereket a tömegközlekedésről és a vasútállomásokról

A német rendőrségi szakszervezet szerint itt az ideje kitiltani a fegyvereket a tömegközlekedésről és a vasútállomásokról

Kiderült: a Csepel SC erőnléti edzője tűnt el a budafoki hajóbalesetben

Kiderült: a Csepel SC erőnléti edzője tűnt el a budafoki hajóbalesetben

Izraeli hadsereg: "műveleti félreértés" okozta a palesztin segélykonvoj elleni halálos támadást

Izraeli hadsereg: "műveleti félreértés" okozta a palesztin segélykonvoj elleni halálos támadást

A szerb elnök aláírásával ellátott nyalókákat vitt be egy ismeretlen egy vajdasági óvodába

A szerb elnök aláírásával ellátott nyalókákat vitt be egy ismeretlen egy vajdasági óvodába

A címlapról ajánljuk