Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Réti László

hvg.hu Vállalkozás

Exrendőr veszi át a Buda-Cash felszámolását

A sokoldalú Réti László korábban a zuglói rendőrkapitányi posztot a helyi vagyonkezelő vezérigazgatói pozíciójára cserélte, de felszámolói tapasztalattal is rendelkezik. Szabadidejében krimiket ír.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

"Jogilag aggályos" új intézményt hozhatnak létre Orbánék

Új intézményként szerepel a munka törvénykönyve (Mt.) nemrégiben nyilvánosságra hozott tervezetében a független munkaügyi vizsgálat és a munkaügyi tanácsadók intézménye - ismerteti a hétfői Magyar Nemzet. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke szerint a jogszabálytervezet aggályos.

Csikász Brigitta Itthon

Grespik László a legnagyobb változás az ügyvédi kamarában

Látszott, hogy az emberek változást akarnak, ennek ellenére a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) tisztségviselői kilencven százalékban a régiek maradtak – összegezték a 2010. évi kamarai választás eredményét forrásaink. A legnagyobb újdonságként az elnökség tagja lett Grespik László, a radikális jobboldaliaknak jogi segítséget adó Nemzeti Jogvédő Alapítvány kurátora.

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Karácsony Gergely egy drMáriás-képpel búcsúzott David Pressmantől

Karácsony Gergely egy drMáriás-képpel búcsúzott David Pressmantől

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

A címlapról ajánljuk