Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sergio Leone

Szalkai Réka Kult

Clint Eastwood: „Inkább szerencsés legyek, mint jó!”

A május utolsó napján 87. életévét betöltő Clint Eastwooddal találkozni idén Cannes-ban egy életre szóló élmény volt. Az amerikai filmes veterán a Nincs bocsánat című filmjének díszbemutatóját követően mesterkurzust is tartott, amelyen munkatársunk is részt vett.

Bodnár Zsolt Kult

Leszámolás a vadnyugat hőseivel – 50 éves A Jó, a Rossz és a Csúf

Clint Eastwood harmadjára már nem nagyon akart Sergio Leonéval dolgozni, Charles Bronson inkább A piszkos tizenkettőt választotta, Eli Wallach pedig háromszor is halálközelbe került a forgatás során – kész csoda, hogy A Jó, a Rossz és a Csúf egyáltalán elkészült, ma mégis a műfaj csúcsaként emlegetik. Tarantino konkrétan a világ legjobb filmjének tartja.

Bodnár Zsolt Kult

Rég láthattuk így Charles Bronson vadnyugati bosszúját

A Volt egyszer egy Vadnyugat majdnem három órás, a Sergio Leone és Ennio Morricone által teremtett atmoszféra azonban annyira beszippantja a nézőt, hogy eszünkbe sem jut az órára nézni közben. Pedig a rendező A Jó, a Rossz és a Csúf után vissza akart vonulni a westerntől, és csak Henry Fonda miatt egyezett bele, hogy elkészíti az utolsó nagy spagettiwesternt, ami a filmtörténet egyik legelismertebb darabjává nőtte ki magát. Most újra a nagyvásznon élhetjük át a vadnyugat hanyatlását.

Bodnár Zsolt Kult

Amerikai cowboys menni Európa - túlélni

E-cigiző műcowboyok, kamu akasztottak okostelefonokkal, Morricone orrvérzésig - megnéztük, mit kínál ma a hely, amely egykor megmentette a világnak a westernfilmeket. A helyszín Andalúzia, Európa egyetlen sivatagja, a Tabernas, ahol még ma is áll a Sergio Leone által építtetett díszletvárosok egy része.

Rác András Kult

Továbbra sincs vége az olasz vérfürdőnek

Bosszú, mészárlás, heg az arcon, kötélnyom a nyakon. Fakó ló, névtelen lovas. Sivatagi homokon gördülő ördögszekér. Volt egyszer egy spagettiwestern, a jövő héten visszatér Quentin Tarantino vérfürdőjében.

Terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, már 900-nál is több esetet regisztráltak

Terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, már 900-nál is több esetet regisztráltak

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

Bombatámadást hiúsított meg a brazil rendőrség Lady Gaga riói koncertjén

Bombatámadást hiúsított meg a brazil rendőrség Lady Gaga riói koncertjén

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

Zelenszkij Orbánnak: A magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, nem kell minket belerángatni a saját választásodba

Zelenszkij Orbánnak: A magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, nem kell minket belerángatni a saját választásodba

Az Erő legyen veled! – Egy angol miniszterelnöknek is köze van a Star Wars-naphoz

Az Erő legyen veled! – Egy angol miniszterelnöknek is köze van a Star Wars-naphoz

A Trump-ellenes hullámot meglovagolva Anthony Albanese pártja nyerte az ausztrál választást

A Trump-ellenes hullámot meglovagolva Anthony Albanese pártja nyerte az ausztrál választást

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

A címlapról ajánljuk