Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szabadai Viktor

MTI Gazdaság

Tarlós 57 milliárd forint kipengetésére szólított fel két ellenzékit

A főpolgármester és a Főpolgármesteri Hivatal felszólítja Horváth Csabát, a szocialisták budapesti képviselőjét és Szabadai Viktort, a Magyar Liberális Párt ügyvivőjét, illetve társaikat, hogy haladéktalanul térítsék meg azt az 57 milliárd forintot, amelyre felelőtlenségük következményeként az Európai Unió büntette meg Budapestet – reagáltak szombaton az ellenzéki politikusok nyilatkozataira.

Király Dávid Itthon

Közösen térnének vissza a liberálisok

Közös nyilatkozat elfogadásával és a zuglói időközi választáson induló közös jelölttel igyekszik visszatérni a politika élvonalába az SZDSZ és az Ungár Klára nevével fémjelzett SZEMA. A két liberális párt egyelőre laza szövetségben működik együtt, csak később derül ki, egyesülnek-e. Addig is minél több támogatót szeretnének megnyerni, illetve rendszeresen megnyilvánulnának aktuális kérdésekben. A politikai elemző szerint lenne igény új politikai szereplőre, a régi-új liberálisok azonban már elhasználódtak.

Szegő Péter Párton belül

Az ősbölények leléptek – SZDSZ küldöttgyűlés

Nem választott elnököt a Szabad Demokraták Szövetségének szombati budapesti tisztújító küldöttgyűlése. Az eddig tizenkét fős Ügyvivői Testület létszámra öt főre csökkent, ügyvezetőt és ügyvezető-helyettest választanak, majd. Kóka János és Fodor Gábor ugyanúgy nem tagja már az SZDSZ-nek, mint Kis János, Pető Iván, Magyar Bálint vagy Kuncze Gábor.

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

6 literes szívó V8-cal hódít ez a 32 éves Brabus Mercedes

6 literes szívó V8-cal hódít ez a 32 éves Brabus Mercedes

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Búcsúüzenetet hagyott a Trump szállodája előtt robbantó férfi

Búcsúüzenetet hagyott a Trump szállodája előtt robbantó férfi

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

A címlapról ajánljuk