Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Városmajor

MTI Nagyítás

Fotók: Futókör épült a Városmajorban

Koós Erik, a 2013-as 4x200-as felnőtt országos bajnokság győztes váltójának egyik tagja fut az újonnan átadott, 580 méter hosszú rekortán borítású városmajori futókörön .

HavariaPress Itthon

Kisiklott a fogaskerekű

Kisiklott a fogaskerekű egyik szerelvénye a Városmajori végállomáson. A balesetben senki nem sérült meg.

MTI Itthon

Bekamerázzák a Városmajort, kerítés nem lesz

Nem keríti körbe, hanem bekamerázza a XII. kerületi önkormányzat a Városmajor parkot, ahol több fejlesztést is megvalósítanak. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 29 igen szavazattal, az MSZP-s Bihary Gábor tartózkodása mellett fogadta el, hogy a kerületi önkormányzat a korábban megítélt forrást a körbekerítés helyett a fejlesztésekre használhassa fel.

hvg.hu Itthon

Nem lesz kerítés a Városmajor körül, más tervek lettek

150 millió forintot tett félre a főváros a Városmajor bekerítésére. A XII. kerületi önkormányzat szeretné ezt az összeget inkább lámpák, kamerák, illetve játszószerek fölszerelésére, valamint növények ültetésére fordítani - nyilatkozta a nemrég Váczi János alpolgármester a Hegyvidék TV-nek.

MTI Kult

Meglepő műfajt választott a Budapest Bár

A Szerencsés flótás című operettet mutatják be a Budapest Bár zenekar közreműködésével augusztus 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az előadást Vajdai Vilmos rendezésében láthatja a közönség a Budapesti Nyári Fesztivál keretében.

hvg.hu Baleset

Föld ömlött egy autóra a Városmajorban

Káoszt okozott egy kisteherautó szerdán a Városmajorban. A kocsi földet szállított, ami egy ütközéssel szétszóródott, betakarva az úttestet és egy másik autót is - számolt be a Blikk.

MTI Itthon

Az LMP tiltakozik a Városmajor körbekerítése ellen

A Lehet Más a Politika (LMP) arra szólítja fel a XII. kerületi polgármestert, a fideszes Pokorni Zoltánt és a kerület fideszes vezetését, hogy halassza el a Városmajornak, Budapest legrégebbi közparkjának körbekerítését.

Itthon

Elfogták a Városmajorban fosztogató fiatalokat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vételük mellett - egy 15 éves és egy 16 éves férfi ellen.

1 2
Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

Putyin birodalma krumpliválságtól szenved, Lukasenka felszólította a parasztokat, hogy termeljenek

Putyin birodalma krumpliválságtól szenved, Lukasenka felszólította a parasztokat, hogy termeljenek

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

A címlapról ajánljuk