Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vízi E. Szilveszter

hvg.hu Itthon

Vizi E. Szilveszter magyarázkodik, és nem ad egyértelmű választ

Vizi E. Szilveszter elismerte, hogy beszélt Palkovics Lászlóval arról, hogy ki kerülhet az MTA-tól elvett kutatói hálózat, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat élére, ám azt állította, a miniszter csak tanácsot kért tőle, s nem ajánlotta fel neki a posztot. Vizi E. Szilvesztert az RTL Klub híradója szólaltatta meg.

Dercsényi Dávid Itthon

Megtaláltunk egyet a kormány által emlegetett gyanús civil szervezetek közül

Részben homályos finanszírozású, a közélet befolyásolására létrejött, elitista szellemiségű szervezet - olyan alapítványra bukkantunk, amelynek kapcsolatrendszere a legmagasabb körökig ér el. Rajtuk lehet igazán demonstrálni, hogy miért is indokolt a civiltörvény. Ismerjék meg a Friends of Hungary Alapítványt.

MTI Tech

Kisbolygót neveztek el Vizi E. Szilveszterről

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke lett Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj – Kisbolygóval honoris causa elnevezésű elismerés idei kitüntetettje. A díjat kedden adták át Budapesten, az Uránia Csillagvizsgálóban.

hvg.hu Itthon

Vizi E. Szilveszter: "A bevándorlás korlátozása nem lehet a befogadás elutasítása"

A Magyarország Barátai Alapítvány vezetője szombaton találkozik Orbán Viktorral és egy olyan könyvet ad át neki, amiben sikeres külhoni magyarok fogalmaznak meg ötleteket és kritikákat. Vizi E. Szilveszter szerint érdemes megszívlelni a könyvben leírt gondolatokat. Arról is beszélt a Heti Válasznak adott interjújában, hogy az elmúlt ezer évben a magyarságot folyamatosan csak gazdagította a sok bevándorló.

hvg.hu Itthon

Elismert közéleti személyiségek utasítják vissza Orbán lapjának a felkérését

Ráday Mihály városvédő a hvg.hu-nak elismerte, kapott felkérést, hogy szerzőként vegyen részt a Magyar Krónika most induló folyóirat létrehozásába, de azt levélben visszautasította. Úgy tudjuk, többen vannak, akik nem is kaptak felkérést, nevük mégis szerepel a listán. Így például Hankiss Elemér szociológus is a hvg.hu-tól értesült arról, hogy felkérték szerzőnek. Hasonlóan nyilatkozott Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke is.

MTI Itthon

Kocsis Zoltán és Vizi E. Szilveszter is Corvin-láncot kapott

A magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője, Bor Zsolt fizikus, akadémikus, Jelenits István piarista szerzetes, tanár, Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, Marton Éva operaénekes és Vizi E. Szilveszter orvos, agykutató, akadémikus vehette át a Corvin-láncot Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől szerdán Budapesten.

hvg.hu Itthon

Volt már hasonló: bohózatba fullad az államfőcasting is?

Ha nem zárja le az államfőkeresést rövid időn belül a Fidesz, akkor könnyen megismétlődhet az MSZP-SZDSZ koalíció politikai bohózatba fulladt 2009-es kormányfőcastingja. Akkor meglepően sok olyan jelölt volt, akinek éppen annyira hiányzott a felkérés, mint Réthelyi Miklós miniszternek a Schmitt-jelentés. Közel sem biztos, hogy a tekintélyét vesztett államfői hivatalra komoly jelentkező akadna.

hvg.hu Itthon

Így passzolta vissza a Schmitt-jelentést Réthelyi - videó

Már-már tragikomikus, ahogy a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egymásnak küldözgeti azt a jelentést, amely végeredményben kimondja: Schmitt Pál plagizált. Megszólaltattuk a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét, Vizi E. Szilvesztert is. Videó.

Itthon

Orbán Viktor mint az MSZP köztársaságielnök-jelöltje?

A Magyar Szocialista Pártnak ötvenkilenc fős parlamenti frakciója van. Mivel legalább ötven képviselő aláírása szükséges a köztársaságielnök-jelöléshez, az MSZP – egyetlen ellenzéki pártként – önállóan képes jelöltet állítani a négy hét múlva esedékes választásra. A hvg.hu a forgatókönyvekre volt kíváncsi. Szanyi Tibor a szocialista eszköztár lehetséges eleméről beszélt, amikor Orbán Viktor jelölését említette.

Szegő Iván Miklós Tech

Rossz az adórendszer, de jók a magyar kutatóintézetek

Magyarországon a pénzügyi-gazdasági válság értékválsággal párosult, az elmúlt két évtized alatt még a barátságok sem a közös értékekre alapozódtak, hanem valamilyen érdekkapcsolatra – magyarázta Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002-2008 közötti elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen, a Gutmann Fórum keretében.

MTI / hvg.hu Tech

A nemzetek rangsorát szellemi tőkéjük határozza meg, és mi lefelé csúszunk

A nemzetek rangsorát a XXI. században nem egy ország nagyságából, vagy népessége létszámából vezetik le, hanem sokkal inkább abból, hogy milyen mértékben tudja szellemi tőkéjét anyagi tőkévé változtatni, ebből a szempontból Magyarország előnyös helyzetben van – mondta el Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.

Itthon

Találgatások Orbán Viktor preferenciáiról

Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA korábbi elnöke államfő, Schmitt Pál EP alelnök pedig házelnök lehet, ha a Fidesz parlamenti többséggel rendelkezik megválasztásukhoz – a vezető ellenzéki párt belső köreiben keringő hírek szerint.

MTI Plázs

Áttörő magyar kutatás a depresszióról

Áttörést jelent a pszichiátriai kórképek természetének kiderítésében és gyógyításában a Vizi E. Szilveszter akadémikus vezetésével végzett kutatás, amellyel ki lehet mutatni, hogyan változik különböző betegségeknél az idegsejtek receptorain a felszabaduló ingerületátvivő anyag mennyisége, s miként fejtik ki a gyógyszermolekulák e receptorokon a hatásukat.

1 2
Rogán elismerte, hogy Vitézy küldött neki üzeneteket, de azt tagadta, hogy kampánytémában egyeztettek volna

Rogán elismerte, hogy Vitézy küldött neki üzeneteket, de azt tagadta, hogy kampánytémában egyeztettek volna

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Óriásit ugrott tavaly a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégének bevétele

Szakértők: a német autóiparnak termelékenyebbé kell válnia

Szakértők: a német autóiparnak termelékenyebbé kell válnia

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

Több száz külföldi szavazatot rossz pecséttel adtak le a romániai választáson

Több száz külföldi szavazatot rossz pecséttel adtak le a romániai választáson

Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók

Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók

A címlapról ajánljuk