Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alkotmány

Hírszerző/FH Itthon

Kevés alkotmányozási kérdőívet küldtek vissza az emberek

A Magyar Posta a héten kezdte el kézbesíteni azt a kérdőívet, amelyben alkotmányozási kérdéseket tesznek fel a szavazóknak. Szájer József, az alkotmányszövegező bizottság vezetője ugyanakkor már megtette javaslatát az új alaptörvény szövegére.

MTI Itthon

Szájer: az új alkotmány elfogadása nemzeti ügy

Az új alkotmánynak reagálnia kell a kor kihívásaira, meg kell akadályozza a jövő feléléséhez vezető eladósodást és segítenie kell a környezet megóvását - véli a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője, Szájer József. Navracsics Tibor szerint az új alaptörvény elfogadását elsősorban az alkotmányosságba vetett hit megrendülése teszi szükségessé, ezért az politikai és erkölcsi kötelesség.

MTI Itthon

Alkotmányozás: összecsaptak az álláspontok

A kormánypártok képviselője az alkotmányozás szükségességét, az ellenzéki politikusok pedig főként az alkotmányozási folyamatban való részvételük feltételeit hangoztatták szerdán Pécsett egy, a témában tartott vitafórumon.

Hírszerző/FH Itthon

VDSZ: hiánypótló lista az alkotmányhoz

A VDSZ-nél úgy vélik, a törvényhozók az új alkotmányban védtelenül hagynák a leginkább támogatásra szorulókat, mert tisztázatlan az ellátáshoz való joguk.

MTI Itthon

Fideszes kisgazdák: védje az alaptörvény a termőföldet és a vizeket!

Alkotmányos védelmet biztosítana a termőföldnek és a vizeknek mint a nemzeti vagyon részeinek a fideszes Turi-Kovács Béla. A kormánypárti képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke hétfőn nyújtotta be a parlamentnek az alkotmányelőkészítő eseti bizottság alaptörvény-koncepciójához kapcsolódó módosító indítványát.

MTI Itthon

Schmitt Pál: a társadalom olyan alkotmányt szeretne, amihez kötődhet

A magyarok tiszta, egyértelmű, vállalható, jól szerkesztett alkotmányt szeretnének, amely hosszú időre, történelmi távlatokra rendezi közös dolgaikat, rögzíti alapjogaikat - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Budapesten, Az alkotmányozás dilemmái című konferenciát megnyitó beszédében.

MTI Itthon

Nem igényes a normaszöveg a Jobbik szerint

A Jobbik álszentnek tartja a Fidesznek az ellenzéki pártok alkotmányozási javaslatihoz való eddigi hozzáállását, ezért nem kíván élni azzal a lehetőséggel, hogy március 15-ig saját törvényjavaslatot nyújtson be az új alaptörvényről - mondta Dúró Dóra pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

1
24 25 26 27 28
34
Stratégia a túlélésért: Kínában 3-5 év helyett azonnal pénzt csinálnak az Nvidia videokártyákból

Stratégia a túlélésért: Kínában 3-5 év helyett azonnal pénzt csinálnak az Nvidia videokártyákból

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Esik az olaj ára, komolyabb árcsökkenés jön a kutakon

Esik az olaj ára, komolyabb árcsökkenés jön a kutakon

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Elrabolták a kriptovállalkozó apját, levágták az ujjait, a francia rendőrség szabadította ki a férfit

Elrabolták a kriptovállalkozó apját, levágták az ujjait, a francia rendőrség szabadította ki a férfit

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

Arany János és Zrínyi Miklós is bekerült az idei középszintű magyarérettségi első részének feladatai közé

„Hosszú, tömött sorokban várjuk a bocsánatkérőket” – így reagált a főváros az ő igazukat bizonyító ügyészségi vádemelésre a Városháza-gate ügyében

„Hosszú, tömött sorokban várjuk a bocsánatkérőket” – így reagált a főváros az ő igazukat bizonyító ügyészségi vádemelésre a Városháza-gate ügyében

A címlapról ajánljuk