hvg.hu Itthon

Őrző-védők és pofonok - botrány volt a józsefvárosi megemlékezésen

Egy nőt megütöttek, és jogellenesen állták el az utat biztonságiak Kocsis Máté kerületének központi megemlékezésén. A polgármester szerint ők nem béreltek fel semmilyen őrző-védő céget a rendezvény biztosítására. Update: közben a Józsefváros is kiadott egy közleményt

Konok Péter Nyüzsi

A történelem fura ura

Elege lett belőlünk az Öregúrnak, amikor a "legvidámabb barakk" öntudatos lakóiként eljátszottuk a keleti nyugatot, az egykori nagy magyar vidámság oda, csak a barakk maradt, de abból is kilopták már a kápók az összes kényelempótló facilitást.

MTI Itthon

Áder János levelet kapott Ferenc pápától

Ferenc pápa levélben üdvözölte Áder János köztársasági elnököt és Magyarország minden állampolgárát az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Domány András Itthon

Amikor még fontos volt a Fidesznek a „szekularizált rétegek” véleménye

Ma már szinte elképzelhetetlenül kulturált hangnemben vitatkoztak a parlamenti pártok 1991-ben arról, melyik legyen az ország hivatalos állami ünnepe. Visszatekintve az is érdekes, mit gondolt akkor a Fidesz október 23-ról, és augusztus 20-ról. Munkatársunk, a 19 évig parlamenti tudósítóként dolgozó Domány András visszatekintéseinek harmadik része következik.

MTI Kult

LGT Fesztivál is lesz a Balatonnál

Nagyon Balaton címmel hagyományteremtő szándékkal mintegy tucatnyi helyszínen rendezvénysorozat indul az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva a kormányzat, a közmédia és a vállalkozói szféra együttműködésében – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

MSZP: a matolcsyzmus miatt kisebb lesz a kenyér

Az MSZP szerint kisebb és drágább kenyeret kap az ország augusztus 20-ára az "Európával hadban álló kormánytól", hiszen a statisztikai mutatók gazdasági recesszióról és rendkívül magas inflációról tanúskodnak.

MTI Autó

Kitörhetnek a kamionosok a tilalmi időszakból

Augusztus 19-én vasárnap 22 órától augusztus 20-án hétfőn 6 óráig közlekedésbiztonsági okokból feloldják a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik belföldi közlekedési korlátozását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken.

hvg.hu Autó

Lezárásokkal ünneplünk - térkép

Az augusztus 20-i ünnep kapcsán rengeteg forgalmi változással kell számolni. Sok helyen már szombattól tilos megállni. Kocsival nem lesz érdemes próbálkozni az ünnepi helyszínek környékén.

Nagyítás

Woody és a Szent Korona Debrecenben - Nagyítás fotógaléria

Debrecenben negyvenegy éve virágkarnevállal ünneplik augusztus huszadikát. A felvonulás százéves hagyományainak számítanak a virággal díszített biciklik, kocsik és a világ minden tájáról érkező táncosok. Évről-évre hatalmas tömeg előtt vonul végig a városon az ünnepi menet a Debreceni Nagyerdőig, ahol eldől ki volt a közönség kedvence. Nagyítás fotógalériánkban végigkísértük a virágos menetet.

MTI Itthon

Újdonságokat ígért a kormány augusztus 20-ra

Több újdonsággal is készül a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre: felvonul a Nemzeti Lovas Díszegység, légi parádé helyett hajós felvonulás lesz a Dunán, a rakparton pedig magyar gasztrosétány várja az érdeklődőket - mondta Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, ahol azt is elmondta, a tűzijáték rövidebb és takarékosabb lesz az eddigieknél.

1 2
Új funkció jön a Facebook Messengerbe

Új funkció jön a Facebook Messengerbe

Élőben cenzúrázott a kínai tévé

Élőben cenzúrázott a kínai tévé

1500+ km/h-val repülhet, mégis szuperhalk lesz a Lockheed Martin és a NASA új repülőgépe

1500+ km/h-val repülhet, mégis szuperhalk lesz a Lockheed Martin és a NASA új repülőgépe

Ezt a lakókocsit sokan akár az otthonuknak is szívesen elfogadnák

Ezt a lakókocsit sokan akár az otthonuknak is szívesen elfogadnák

Nyergesen át Mészáros bizalmasához kerül Simicska közterületi reklámcége

Nyergesen át Mészáros bizalmasához kerül Simicska közterületi reklámcége

Román buszsofőrök jöhetnek Magyarországra, akkora a hiány

Román buszsofőrök jöhetnek Magyarországra, akkora a hiány

Hatalmas rakétával a szárnya alatt szállt fel a Virgin repülőgépe – videó

Hatalmas rakétával a szárnya alatt szállt fel a Virgin repülőgépe – videó

Több illegális szemétlerakási ügyben is érintett cég újíthatja fel a zalaegerszegi uszodát

Több illegális szemétlerakási ügyben is érintett cég újíthatja fel a zalaegerszegi uszodát

Most árult utoljára a H&M műanyag zacskókat

Most árult utoljára a H&M műanyag zacskókat

Frenák Pál: Elég volt a társadalmi előítéletekből!

Frenák Pál: Elég volt a társadalmi előítéletekből!

Diákok szállják meg szombaton a Kossuth teret

Diákok szállják meg szombaton a Kossuth teret

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával