hvg.hu Gazdaság

Argentína már megint ráfázott

Argentína elbukott egy pert, melynek az volt a tétje, hogy az ország 2001-es csődje után meglévő adósság egy részét le tudja-e íratni a külföldi befektetőkkel. A befektetők egy része korábban már belement egy 70 százalékos leírásba, de voltak páran, akik nem voltak hajlandóak engedni az argentín kormánynak.

hvg.hu Itthon

Bukta a Vértesi Erőmű-ügyet másodfokon az atlatszo.hu

Nem kell nyilvánosságra hozni a Vértesi Erőmű és az azt csődközeli helyzetbe hozó System Consulting Zrt. közti megállapodásokat a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság szeptemberi, másodfokú ítélete szerint, bár elsőfokon a Tatabányai Városi Bíróság februárban úgy határozott, hogy azokat nyilvánosságra kell hozni.

MTI Gazdaság

A Monsantónak meg kell semmisítenie a génmódosított cukorrépát

Az amerikai szövetségi bíróság kedden elrendelte a Monsanto által kifejlesztett, genetikailag módosított cukorrépa betakarítását és megsemmisítését, miután úgy ítélte, az Egyesült Államok agrárminisztériuma törvénytelen módon engedélyezte a biotechnológiai eljárással készült takarmánynövényt.

MTI Itthon

Miskolci leszázalékolási ügy: a 70 vádlott többsége bűnös

A miskolci leszázalékolási ügy hetven vádlottjának jelentős részét bűnösnek mondta ki első fokon a Czibrik Attila vezette bírói tanács szerdán, a Borsod megyei bíróságon. A büntetőper vádlottjai orvosok, szakasszisztensek és ál-rokkantnyugdíjasok; két ember letöltendő börtönbüntetést kapott.

MTI Világ

Német döntés: nem bűncselekmény a kegyes halál elősegítése

Nem tekinthető bűncselekménynek, ha beszüntetik az életfenntartó gyógykezelést, amennyiben a haldokló erre - akár korábban is - kinyilvánította akaratát - határozott pénteken a német szövetségi bíróság. Az ítéletet támogatta a liberális igazságügyi miniszter, de szinte azonnal bírálta a német katolikus egyház.

hvg.hu/MTI Világ

Halálra ítélték a mumbai merénylőt

Halálra ítélte a mumbai merénylet egyetlen életben maradt vádlottját az illetékes indiai bíróság - tette közzé a BBC. A 22 éves pakisztáni férfit, aki a vád szerint egy terrorista kommandó tagjaként részt vett a 174 halálos áldozatot követelő mumbai támadásokban 2008 novemberében, hétfőn találták bűnösnek többek között emberölésben, India elleni háborús cselekményekben és robbanóanyagok birtoklásában.

MTI Világ

Másodfokú ítélet: nem büntethető az ENSZ a srebrenicai hibákért

Másodfokon is elutasította a holland bíróság a második világháború utáni legborzalmasabb európai mészárlásban, a boszniai Srebrenicában 1995-ben meggyilkoltak hozzátartozóinak azon keresetét, hogy állapítsák meg az ENSZ és a holland állam felelősségét az akkoriban nemzetközi védelem alatt álló városban történtekért.

Bemondta Elon Musk, meddig tartana az első marsi város felépítése

Bemondta Elon Musk, meddig tartana az első marsi város felépítése

20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

Közigazgatási bíróságok: a Párbeszéd nem bízik a kormányban

Közigazgatási bíróságok: a Párbeszéd nem bízik a kormányban

MLS: A Seattle lett a bajnok

MLS: A Seattle lett a bajnok

Duma Aktuál: Új ollógyár is kelleni fog, annyi szalagátvágás volt a kampányban

Duma Aktuál: Új ollógyár is kelleni fog, annyi szalagátvágás volt a kampányban

Öt ember halt meg balesetben a hétvégén

Öt ember halt meg balesetben a hétvégén

 Visszaküldik az Amerikába küldött rezsiutalványokat

Visszaküldik az Amerikába küldött rezsiutalványokat

Ez nem fog tetszeni a kormánynak: minimális tao-kulcsot szeretne az OECD

Ez nem fog tetszeni a kormánynak: minimális tao-kulcsot szeretne az OECD

Hollandia kitalálta, hogyan korlátozná a túl nagy turistaforgalmat

Hollandia kitalálta, hogyan korlátozná a túl nagy turistaforgalmat

Kutatók: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak

Kutatók: A nők ugyanolyan jók matematikából, mint a férfiak

Karácsony az atlétikai vb-vel zsarolná Orbánt, de népszavazás is lehet a vége

Karácsony az atlétikai vb-vel zsarolná Orbánt, de népszavazás is lehet a vége

A címlapról ajánljuk