Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#dohányipar

hvg.hu Világ

A Terminátor az olajcégek ellen

Szándékos emberölés vádjával bíróság elé akarja citálni Arnold Schwarzenegger a legnagyobb olajipari társaságokat. A színészből, majd kaliforniai kormányzóból lett környezetvédelmi aktivista szerint az olajipari nagyok ugyanúgy tudták, hogy tevékenységükkel emberek halálát okozzák, mint a már felelősségre vont dohányipari cégek. Schwarzenegger később a legújabb Terminátor-filmről is beszélt.

hvg.hu Gazdaság

A kormány nagyot küzd, hogy szívathassa a multikat

Eléggé eltökéltnek látszik a kormány az élelmiszer-kiskereskedelmi és dohánymultik csuklóztatásában: a napokban visszatámadta az Európai Bíróságon Brüsszel döntését, amely felfüggesztette az élelmiszer-biztonsági díj, valamint a különadó kivetését, illetve beszedését. Addig is azonban, amíg a bíróság döntésre jut, napokon belül biztos, ami biztos alapon fűnyírószerű sarcot vet ki ugyanezekre az ágazatokra: árbevételük egy ezrelékét kötelesek bepengetni a költségvetésbe ilyen címen.

hvg.hu Gazdaság

És akkor kétszer feltartóztatták a kormányt

Miközben a megszeppent Tiborcz kiszállt a majd' minden pályázaton nyertes cégeiből, Lázárék jelezték: januártól már ők adnák a fél országnak az áramot is - mások meg azt: a nyomára akadhattak Habony titkos pénzforrásának. Ám miközben végre nálunk is kerülhet 25 szál cigi egyetlen dobozba, világszerte FIFA-vezetőket tartóztattak le korrupciós ügyek miatt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Vállalkozás

A kormány átverte a dohánycégeket

Tavaly azt ígérték Orbánék, a dohánygyárakat egyszeri elvonással sújtják, erre ma Lázár János bejelentette, minden évben kell fizetni a sarcot. A nagy dohányelosztó tervét újra felmelegítették.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Több száz forinttal drágulhat a cigi

A NAV jövedéki statisztikái szerint novemberben mindössze 397 millió szál cigaretta fogyott, miközben a dohányboltok előtti időszakban nem volt ritka az egymilliárd feletti szám sem. A Világgazdaság szerint a dohányosoknak jelentős, több száz forintos emelésre is fel kell készülniük. A drágulás tovább ronthatja az amúgy is gyászos piaci helyzetet.

1 2 3
10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

A címlapról ajánljuk