Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elektronikus útdíj

MTI Autó

42 milliárdért épül ki az e-útdíj rendszer

A kabinet 42 milliárd forintot szán a használatarányos elektronikus útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az "éles üzemi" indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére - tartalmazza a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.

MTI Gazdaság

Csaknem másfél milliárdért szakértik az elektronikus útdíjat

Egyetlen ajánlattevőként a MultiContact – Clarity Konzorcium nyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kiírt, az elektronikus útdíjszedési rendszer (ED) bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi és műszaki szakértői szolgáltatások nyújtása című hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést.

hvg.hu Gazdaság

Jön az e-útdíj, a fuvarozók jobban a zsebükbe nyúlhatnak

Ősszel kerül a parlament elé az elektronikus útdíjról szóló törvény, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek jövő évtől több, mint 6300 kilométernyi gyorsforgalmi és fő közlekedési útszakaszon fizethetik majd a díjat. A kormány már a rendszer első félévi működése alatt 75 milliárdos bevétellel számol, annak ellenére, hogy a rendszer bevezetését csak jövő júliusra tervezik és nem biztos, hogy az elsőre teljesen kiforottra sikerül.

MTI Vállalkozás

A NiT még nem elégedett az elektronikus útdíj kompenzációjával

Az elektronikus útdíj bevezetésével járó többletköltségeket a kormány kompenzálja a fuvarozóknál, de ettől még növeli az inflációt a magasabb útdíj, illetve nem tisztázott az sem, hogy mely adónemek vagy illetékfajták alól kaphatnak részleges vagy teljes mentességet a fuvarozók - közölte a NiT Hungary az MTI-vel.

MTI Autó

Napi: megszakadtak az e-útdíjról szóló egyeztetések

Amíg a kormány nem dönt az útdíjpolitika részleteiről, addig nem folytatják a tárgyalásokat a fuvarozók az e-útdíj bevezetéséről - mondta a Napi Gazdaságnak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára.

hvg.hu Gazdaság

NFM: a személyautók 2014-től fizethetnek e-útdíjat

A megtett úttal arányos, elektronikus útdíjrendszerhez a tehergépjárművek kötelezően csatlakoznak a 2013. július 1-jére tervezett induláskor - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A bevezetéssel egyidejűleg a tárca szerint a közúti fuvarozók növekvő terheit ellensúlyozó intézkedések lépnek életbe.

MTI Gazdaság

Így nem kell az elektronikus útdíj az LMP-nek

Az LMP véleménye szerint a kedden bejelentett konvergenciaprogram egyetlen értelmes intézkedése az elektronikus útdíj bevezetése lenne, de jelenlegi formájában a párt ezt sem tudja támogatni – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Heltai László szóvivő. Az LMP szerint a teherautóknak minden úttípus használatáért fizetniük kellene.

MTI Gazdaság

Index: 2014-ben jöhet az e-útdíj

A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, e szerint a teherautósok kilométerenként nagyjából 20 forintot fizetnek majd – írja az Index a birtokába került kormányzati előterjesztésre hivatkozva.

Meixner Zoltán (hvg.hu) Gazdaság

Útdíj: az fizessen, aki használja a közutat, de az sokat

Az egyéves megtérülési időszak után akár több tízmilliárdos bevételhez is juttathatná az államkasszát a használatarányos útdíj, ha bevezetnék. Erre mielőbb szükség is lenne, mivel a jövő évi költségvetési tervezet szerint a közútfelújításokat és -építéseket szolgáló útalapból hiányozni fog negyvenmilliárd forint.

hvg.hu Autó

Szlovák tapasztalatok is segítik az elektronikus útdíj bevezetését

Január elsején Szlovákiában a 3,5 tonna feletti járműkategóriákban bevezették a megtett úttal arányos elektronikus útdíjat. A hazai díjszedési rendszer reformján dolgozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szakértői folyamatosan értékelik szomszédunk tapasztalatait.

1 2 3
Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Rosszabbnak látják a cégek a magyar gazdaság helyzetét, mint a járvány alatt

Rosszabbnak látják a cégek a magyar gazdaság helyzetét, mint a járvány alatt

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Itt vannak a töriérettségi hosszú esszéinek megoldásai

Itt vannak a töriérettségi hosszú esszéinek megoldásai

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

A címlapról ajánljuk