Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elfogultság

Gergely Zsófia Itthon

Fordulat a Czeglédy-perben: Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt

Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben: egyszer már le kellett cserélni a bírói tanács két tagját, de most az egyik később beszálló bíró is elfogultságot jelentett be önmagával szemben – tudta meg a hvg.hu. A Szegedi Törvényszéknek ezért megint egy újabb, támadhatatlan büntetőbírót kell hadrendbe állítania, hogy folytatódhasson a költségvetési csalás miatt régóta húzódó eljárás.

hvg.hu Világ

Trump szerint a New York Times ördögi propagandagépezet

Több Twitter-üzenetben ment neki a The New York Times című amerikai napilapnak Donald Trump amerikai elnök, miután egy kiszivárogtatott hangfelfelvétel alapján kiderült: a lap főszerkesztője, Dean Baquet azt kérte, hogy a jövőben a lap a Trumppal foglalkozó cikkekben az elnök állítólagos rasszizmusára koncentráljon.

Gergely Zsófia Itthon

Czeglédy megvádolta az ellene eljáró ügyészt, több bíróság passzolta az ügyet

Miközben Czeglédy Csaba ellen még mindig nem emeltek vádat, újabb lépéséhez érkezett az a büntetőügy, amit ő maga kezdeményezett az ellene eljáró ügyész ellen: több bíróságot is kizártak az elfogultság lehetősége miatt az eljárásból – tudta meg a hvg.hu a házi őrizetben lévő baloldali politikus védelmétől. A törvény alapján ugyanis nem várható el a pártatlan ítélkezés így, hogy egy olyan ügyész kerül a pótmagánvád miatt a vádlottak padjára, aki ezeken a bíróságokon is dolgozik.

Csikász Brigitta Itthon

Drogmegelőzésben volt partner, elfogult-e a rendőrség?

Drogprevenciós programban együttműködött a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság egy olyan céggel, amelynek a büntetőfeljelentésére a főkapitányság nyomozóhatóságként a vádemelésig vitt egy lopás és orgazdaság ügyében megindított eljárást. Az egyik vádlott ügyvédje hiába reklamált elfogultságot, és nevezett meg több eljárási hibát, a megyei nyomozóhatóságot mégsem zárták ki az eljárásból. Az elfogultság kérdése sok esetben nem is egyértelmű.

Vélemény

Közszolgálat vagy pártszolgálat? Tessék választani!

Nyugodtan kimondható: az elmúlt húsz évben a köztévé soha nem tudta optimális mértékben produkálni a demokratikus (és adópénzből finanszírozott) csatornától elvárható világnézeti semlegesség, a pártatlan hozzáállás minimumát. Örvendetes kivételek akadtak, de a politikai vagy közéleti magazinműsorok javarészénél - beleértve a Napkeltét vagy Juszt László műsorát - az újságíró hangütéséből, a behívott vendégnek feltett kérdések súlyából kikalkulálható volt, az illető merrefelé húz.

Vélemény

Elfogult politológusok, rögeszmés kifejezések, kiforgatott szavak

Számos magyar politológusnak, ha nem is az iskolapadba, de a könyvtárszobákban kellene visszahúzódnia, mielőtt politika-magyarázatra adja a fejét. Ahelyett, hogy rögeszméik vagy megbízóik érdekei után loholnának, tudományuk céljait, s a választópolgárok eligazodását kellene szolgálniuk – mutat rá Szentpéteri Nagy Richárd, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

1 2
Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A címlapról ajánljuk