Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ellenzék

Gyükeri Mercédesz, Windisch Judit Itthon

A legizgalmasabb parlamenti választás öt forgatókönyve

2022-ben Magyarországon mindent az országgyűlési választás határoz meg, sőt a voksolást világszerte élénk figyelem kíséri. Az év várható folyamatairól szóló prognózisunkban így az ehhez kapcsolódó öt lehetséges kimenetet vesszük alapul a még a Fideszt is gúzsba kötő győzelemtől az új NER kiépítéséig.

Dezső András hvg360

Katrein Ferenc: „A Pegasusszal a saját politikai elitünket szolgáltattuk ki”

Biztosan nem tesz jót a magyar titkosszolgálatok és az amerikai társszervek közötti kapcsolatnak, hogy a kormánypropaganda egyfolytában CIA-ügynöközi a kormány kritikusait vagy politikai ellenfeleit, a fehérorosz helyzet és az amerikai-kínai konfliktus miatt pedig előbb-utóbb színt kell vallaniuk a magyar döntéshozóknak – nyilatkozta a hvg360-nak Katrein Ferenc egykori titkosszolga, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak egyebek közt műveleti igazgatóként. Egy kormányváltás esetén szerinte pacifikálni kellene a szolgálatokat, mert komoly károkat okoz, hogy minden ciklusban akad egy-egy botrány.

Csizmadia Ervin hvg360

Csizmadia Ervin: Két hatalom és polarizáció

A kormányoldalnak tisztelnie kell ellenzékét, az ellenzéknek pedig kormányzatát. Ma egyikről sem beszélhetünk. Nem csoda, ha a polarizációnak nincs ellenszere; a jelen magyar politikája ezért ab ovo: polarizált. Vélemény.

HVG360 hvg360

Foreign Policy: Küszködik a magyar ellenzék

Az amerikai külpolitikai szaklap magyarországi politikai helyzetképe azt emeli ki, hogy korábban úgy látszott: az összefogással az ellenzéki pártok minden eddiginél jobb lehetőséghez jutottak Orbán megbuktatására, ám a folyamat elakadt a belharcokon és a tehetetlenségen.

1
28 29 30 31 32
93
Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Káprázatos látvány a sarki fény az űrből – videó

Káprázatos látvány a sarki fény az űrből – videó

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

A címlapról ajánljuk