Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fővárosi önkormányzat

HVG Itthon

Hagyó Miklós bukása és a Városháza bizantikus viszonyai

A nagypolitikai érdekek sajátosan jelennek meg a Budapest irányításában részt vevő pártok összecsapásában, sok esetben meglepő együttműködésében. Így például kitörő örömmel fogadták az MSZP bizonyos köreiben, amikor a BKV közgyűlési felügyeletét a szocialista Hagyó Miklós helyett Horváth Csabára bízták. A szocialista pártközpontban sokan ugyanis a Hagyó-csapat országos hatalomátvételétől tartanak. Demszky húzása ezekre az ambíciókra mért óriási csapást – írja a HVG csütörtökön megjelenő száma.

MTI Itthon

Egyeztetni akar Horváth Csaba a BKV-ról a miniszterelnökkel

Már hétfőn egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon kormányfővel a BKV gondjainak megoldásáról Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes, aki a másik szocialista helyettestől, Hagyó Miklóstól vette át a közlekedési vállalat felügyeletét. Horváth Csaba három hónapon belül rendet akar tenni a BKV-nál.

MTI Itthon

Lesz bicikliút a Margit hídon

A Margit hídon a tavaly véglegesített tervek alapján kétsávos önálló kerékpárút épül - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

MTI Itthon

Pontonhíd venné át a Margit híd kieső forgalmát

Ideiglenes pontonhíd létrehozásának a lehetőségét, a város határán ideiglenes P+R parkolók kialakítását, valamint újabb buszsávok esetleges kijelölését is vizsgálják annak érdekében, hogy a Margit híd felújításának egy éve alatt minél kevesebb kellemetlenséget kelljen elviselniük a budapestieknek - közölte Hagyó Miklós szerdán.

MTI Itthon

171 millióért keres pénzügyi tanácsadót a főváros

Három évre nettó 171 millió forintért keres nyílt közbeszerzésen üzleti és vezetői-, továbbá pénzügyi vezetői tanácsadói feladatra céget Budapest Főváros Önkormányzata - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI Itthon

15 milliárddal többe kerül a Margit híd felújítása

Több mint 15 milliárd forint pluszforrásra van szükség a Margit híd felújításához, a fővárosi önkormányzat idei költségvetésében szereplő 13 milliárd forinton felül - tudta meg az MTI városházi forrásokból pénteken.

MTI Itthon

Sokkal több nyilvános wc lehet Budapesten

A jelenlegi 36-ról rövidesen kétszázra növekedhet Budapesten a nyilvános illemhelyek száma, mivel az európai szintű szolgáltatás megteremtése érdekében a fővárosi önkormányzat ismét a Fővárosi Csatornázási Művekre (FCSM) kívánja bízni az illemhelyek üzemeltetését - tudta meg az MTI szerdán fővárosi politikusoktól.

hvg.hu Itthon

Emberéletekre hivatkozva vágják ki a Nagymező utcai fákat

Demonstrációt tart a Nagymező Utcaiak Egyesülete március 24-én, mert a Fővárosi Önkormányzat a Nagymező utcai fák kivágását tervezi. A hvg.hu-nak az önkormányzat és a Főkert Zrt. azt mondta, hogy a fákat balesetveszélyesnek minősítette egy szakértő, ezért vágják ki őket, de helyettük 34 új fát ültetnek.

MTI Itthon

Tarlós is, Demszky is bizakodó

Demszky Gábor és a fővárosi önkormányzat ellenzéki frakcióvezetői szerint is sikeres, konstruktív, nyitott és kompromisszumkészséget jelző volt az a szerdai találkozó, amelyen a főpolgármester kezdeményezésére a főváros ez évi költségvetéséről és arról egyeztettek, hogy milyen módon érhető el annak ellenzéki támogatása.

MTI/hvg.hu Itthon

Vizsgálnák a BKV tanácsadói szerződéseit

Részben a hvg.hu-n megjelent cikk miatt kezdeményezi a BKV elmúlt félévben kötött tanácsadói szerződéseinek vizsgálatát a cég felügyelőbizottsága (fb) következő ülésén Vitézy Dávid, a testület fideszes delegáltja – jelentette be ő maga kedden.

MTI Itthon

A Fővárosnak nem tetszik a BKV új cége

Jogszerűtlenül, a hatályos fővárosi önkormányzati szabályozással ellentétesen járt el a BKV vezetése, amikor létrehozott egy energiakereskedő céget, a BKV Trade Kft.-t.

MTI Itthon

Márciusban lesz a fővárosnak költségvetése

E héten nem, csak március második hetében, de még a törvényben előírt 15-ei határidő előtt tárgyal a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Önkormányzat ez évi költségvetéséről - tudta meg az MTI a fővárosi MSZP és SZDSZ kibővített körű, koalíciós egyeztetésének résztvevőitől.

1
16 17 18 19 20 21 22
Ellenkormányt alakítottak a szudáni lázadók

Ellenkormányt alakítottak a szudáni lázadók

Az Uber vezetési időkorlátot vezet be Budapesten

Az Uber vezetési időkorlátot vezet be Budapesten

A kormány új szintre emeli a migránsozást: következik a „betelepülők” elleni védekezés

A kormány új szintre emeli a migránsozást: következik a „betelepülők” elleni védekezés

Húszmilliót költöttek a kormánypropaganda szócsövei Kollár Kinga lejáratására a közösségi médiában

Húszmilliót költöttek a kormánypropaganda szócsövei Kollár Kinga lejáratására a közösségi médiában

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

Várakozásokon felül nőtt a kínai gazdaság a vámháború előtti utolsó negyedévben

Várakozásokon felül nőtt a kínai gazdaság a vámháború előtti utolsó negyedévben

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Ellenkormányt alakítottak a szudáni lázadók

Ellenkormányt alakítottak a szudáni lázadók

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

A címlapról ajánljuk