Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#finanszírozás

MTI Itthon

Káel: a nyitáson és az együttműködésen a hangsúly

Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) új vezérigazgatója a műfaji és kommunikációs nyitásra, valamint a produkciós együttműködésekre helyezi a hangsúlyt. Kinevezése napján egy valódi stafétabotot vett át elődjétől, Kiss Imrétől.

hvg.hu Kult

Kálomista: „nem volt rendszerváltás a filmszakmában”

Hosszú folyamat eredménye, hogy a hazai filmgyártás ott tart, ahol tart, és hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány nem kapta meg a 3,5 milliárd forintos többletforrást - mondta a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Kálomista Gábor producer.

MTI Itthon

Orbán: jobb, ha egy országot a piacról finanszíroznak

Komoly erőfeszítéseket kell tennie mind a szerb, mind a magyar kormánynak, hogy a két ország versenyképes legyen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel.

hvg.hu Vállalkozás

Lejárt a vissza nem térítendő támogatások ideje?

A vállalati innováció közösségi forrásból történő finanszírozásával kapcsolatban is elvárás kell, hogy legyen a megtérülés, azt befektetésként és nem támogatásként kell kezelni. A versenyszféra tapasztalatait érdemes átültetni az innováció EU-s vagy hazai állami forrásokból történő finanszírozásánál. A vállalkozások innovációs projektjeit vissza nem térítendő források helyett, visszatérítendő támogatásokkal indokolt finanszírozni.

hvg.hu Vállalkozás

A cégek fele megúszta hitele újrafinanszírozását

Optimistábbak a cégvezetők saját vállalatuk és a saját gazdaságuk jövőjét illetően, mint fél évvel korábban, a világgazdaság helyzetét azonban még mindig pesszimistán értékelik – derül ki az Ernst & Young nemzetközi Tőkebizalmi barométeréből. A döntéshozók szerint javultak a hitelkondíciók és a feltörekvő országokra koncentrálódnak majd a befektetések.

Hírszerző/FH Gazdaság

Kórházak: épp hogy elég év végéig a 27 milliárd?

A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége azt mondja: az egészségügyi ellátórendszernek szánt, 27 és fél milliárd forintnyi pótlólagos forrás csak arra elegendő, hogy az intézmények kihúzzák valahogy az év végéig.

MTI Gazdaság

Megoldódni látszik az ITD Hungary finanszírozása

Megoldódni látszik a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary finanszírozása, miután a működéséhez szükséges forrásról az ügynökség azt közölte: a minisztérium szinte teljes mértékben átutalta az összeget.

hvg.hu Vállalkozás

A magyarok még piacot vesztenek, a németek már építik

Nagyon sebezhetőek a magyar vállalatok, egy következő finanszírozási válságot közülük csak kevesen élnének túl. – derül ki az idei Navigator kutatásból. Piacaik összeomlását még a nagyok is csak nehezen tudták átvészelni, a banki finanszírozás szűkülése és az üzleti kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen bizalmi tőke elvesztése viszont a kis- és középvállalkozásokat érintette súlyosabban.

Kult

„Most az a tét, hogy a magyar film megmarad-e valahogy”

Öt magyar díj a szarajevói filmfesztiválon, cannes-i elismerés Kocsis Ágnes Pál Adriennjének, és még lehetne sorolni a hazai alkotók külföldi sikereit. A nemzetközi fesztiválok szinte már kötelező jelleggel válogatnak be magyar filmeket a versenymezőnybe, itthon mégis súlyos finanszírozási nehézségekkel küzdenek a filmkészítők. A koprodukciók nem kapnak támogatást, pedig sokak szerint ez a jövő.

1
10 11 12 13 14 15 16
Kiss Béla, a magyar Kékszakáll, aki bádoghordókban tárolta az áldozatait

Kiss Béla, a magyar Kékszakáll, aki bádoghordókban tárolta az áldozatait

A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba

A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba

Globális egészségi problémát jelent ez a nyomelemhiány

Globális egészségi problémát jelent ez a nyomelemhiány

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Olcsóbb lett a töltés a magyarországi Tesla-állomásokon, és itt a dinamikus árazás is

Olcsóbb lett a töltés a magyarországi Tesla-állomásokon, és itt a dinamikus árazás is

Már bokszolni is tud a kínai humanoid robot – videó

Már bokszolni is tud a kínai humanoid robot – videó

Két fővárosi cégnél is új vezető jöhet

Két fővárosi cégnél is új vezető jöhet

A NER egyik kedvenc slágerével reagált Caramel f*szfejezős beszéde után a CÖF

A NER egyik kedvenc slágerével reagált Caramel f*szfejezős beszéde után a CÖF

Csúfos szétesés lett a NER sikerprojektjéből – hogyan bukott a Fehérvár egy rakás pénzzel a másodosztályig?

Csúfos szétesés lett a NER sikerprojektjéből – hogyan bukott a Fehérvár egy rakás pénzzel a másodosztályig?

A címlapról ajánljuk