Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gyermekétkeztetés

hvg.hu Itthon

Sportcsarnokra is költ a kormány a gyermekétkezetési pénzekből

3,6 milliárd forint maradt felhasználatlanul a gyermekétkeztetési és gyermekjóléti támogatási keretből, amire az önkormányzatok pályázhatnak, hogy a rászoruló gyermekeket etethessék. A pénzt a kormány átcsoportosítja: sportcsarnoképítésre és az alcsútdobozi önkormányzat működtetésére is jut belőle.

hvg.hu Itthon

Gusztustalan menzakaja: lehet, hogy nem is ezt kapták a gyerekek?

Fokhagymás harcsaapró, burgonyás csicsóka – ezt szolgálták fel kedden egy békéscsabai iskolában, az ételről készült fotó azonban hányingert keltő. A helyi gyermekélelmezési hivatal azt ígérte, kárpótolja az érintetteket, valamint leveszik az ételt a kínálatból, de közben az is felmerült, hogy a fotón összeöntött ételek egyvelege látható és ebben a formában nem szolgálták fel a gyerekeknek a halételt.

sabater Nyüzsi

Harc az éhező gyerekek ellen

Miskolcon egy alapítvány ételt szeretett volna osztani. Kriza Ákos (Fidesz) polgármester úgy döntött, hogy ez nemkívánatos dolog a városban, mert nem szeretne negatív hírekkel a sajtóba kerülni. Inkább éhezzenek a gyerekek, gondolta a közszolga, akit többek közt az éhező gyerekek szülei választottak polgármesternek.

MTI Itthon

MSZP: Ha a bankadóra csökkentésére van pénz, az ingyen gyerekétkeztetésre is legyen

Az MSZP azt követeli, hogy már idén tavasztól terjesszék ki az ingyenes óvodai étkeztetést - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Budai Bernadett szóvivő kérdésre válaszolva azt mondta, helytelennek tartják, hogy a kormánypártok gazdasági bevándorlókról beszélnek, mert ezek az emberek nem a gazdaságilag gyenge Magyarországon akarnak letelepedni.

MTI Itthon

Bővítenék az ingyenes gyermekétkeztetést

Már dolgozik a szaktárca azon, hogy miként terjeszthető ki az ingyenes gyermekétkeztetés a hétvégékre, valamint az évközi tanulmányi szünetekre, és készül az előterjesztés arról is, hogy a jelenleginél több gyermek vehesse igénybe - írta szombati cikkében a Magyar Nemzet.

MTI / hvg.hu Gasztro

Nem eszi a zöldséget a gyerek? Akkor ezzel a kutatással sem lesz kisegítve

A válogatós kisgyerek is megtanítható az új zöldségfélék elfogadására egy tanulmány szerint, de ehhez az kell, hogy kétéves kora előtt eszünkbe jusson rászoktatni erre. Aki erről lemarad, azoknak semmilyen megoldást nem nyújtanak a kutatók. Az azonban megnyugtató, hogy nem kell cukrozni a zöldséget, a pici babák anélkül is hajlandók megenni.

Egri Gergely Itthon

Éhezők diadala: Mennyiből tömhető be az éhes gyerekszáj?

Amennyiben hatalomra kerül, az első kormányzati év végére nem lesz Magyarországon éhező kisgyerek – mondta minderre „garanciát vállalva” Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség társelnöke. Az exminiszterelnök 50 ezer érintettről beszélt, akik élelmezését szerinte 14,5-15 milliárd forintból lehetne megoldani. Utánajártunk a számoknak.

MTI Itthon

Válaszolt a Klik: a nyári napközi nem is az ő feladatuk

A gyermekek nyári felügyelete, a nyári napközis táborok megszervezése továbbra is a települési önkormányzatoknak a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényből fakadó feladata - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kedden az MTI-vel.

MTI Itthon

MSZP: a Klik nem tudja megoldnai a gyerekek nyári napközijét

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem gondoskodik megfelelően a gyermekek nyári felügyeletéről és étkeztetéséről, így ez sok helyen megoldatlan - mondta Kunhalmi Ágnes MSZP-s oktatáspolitikus kedden sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Visszamenőleges támogatást ad az NGM a gyermekétkeztetéshez

A 2013-as költségvetéséről szóló törvény csütörtök óta hatályos módosítása alapján az idén január elsejétől visszamenőleges támogatást kaphatnak az egyházi és egyéb nem állami intézményfenntartók az általuk étkeztetett gyermekek után - hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

MTI Itthon

Ombudsman: sok rászoruló gyerek nem kap naponta háromszor ételt

Gyakorlatuk felülvizsgálatát javasolta az ombudsman az iskoláknak, fenntartóknak, hogy a kedvezményes étkezésre jogosult gyermekek megkaphassák a napi három étkezést. Az érintett minisztériumoktól a jogi körülmények rendezését kérte Szabó Máté.

1 2 3
Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Miért az Egyesült Arab Emírségekben döntenek egy budapesti beruházásról? – A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult a DK

Miért az Egyesült Arab Emírségekben döntenek egy budapesti beruházásról? – A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult a DK

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Már a kitörés napját megelőzően fokozott rendőri jelenlétet rendelnek el Budapesten

Már a kitörés napját megelőzően fokozott rendőri jelenlétet rendelnek el Budapesten

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Hankó Balázs megerősítette: hatósági vizsgálat folyik a Pesti Magyar Színház ügyében

Hankó Balázs megerősítette: hatósági vizsgálat folyik a Pesti Magyar Színház ügyében

Csaknem 900 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalt tartottak nyilván eltűntként Magyarországon

Csaknem 900 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalt tartottak nyilván eltűntként Magyarországon

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Keményen üzent a Manchester United edzője mellőzött játékosának: Inkább a 63 éves kapusedzőt ültetném le a kispadra, mint Rashfordot

Keményen üzent a Manchester United edzője mellőzött játékosának: Inkább a 63 éves kapusedzőt ültetném le a kispadra, mint Rashfordot

A címlapról ajánljuk