Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hibridautó

Pavló Péter Autó

Hidrogénautó, plug-in hibrid. Melyik lesz a győztes technológia?

Már nem az a kérdés, hogy nyugdíjazzák-e a gyártók a belső égésű motorokat, hanem az, hogy milyen technológia lép majd a hagyományos meghajtás helyébe. A cégek ezen a téren épp úgy kísérleteznek most, mint ahogy azt bő 100 évvel ezelőtt az első autók feltalálói is tették, egy dolog viszont biztosan kijelenthető: a végeredmény azoknál jóval környezetbarátabb lesz.

Radovits Dávid Autó

BMW i8-teszt: ez a jármű melyik bolygóról jött?

Sci-fibe illő formaterv, könnyűszerkezetes felépítés, sportautós menetteljesítmények és kisautókra jellemző fogyasztás. Van, aki a bajorok konnektoros hibridjéről nem is hiszi el teljesen, hogy létezik.

hvg.hu Autó

Háború készül a hibridek piacán

A múlt héten a General Motors bejelentette, hogy a közlekedés zöldítésére, a kibocsátások csökkentésére irányuló erőfeszítéseit ezután konkrétabb területekre fókuszálja. Az amerikai óriás a jövőt a plug-in hibridekben és az elektromos autókban látja, ezzel kimondatlanul is a hibridek piacát vezető Toyota babérjaira tör.

MTI Vállalkozás

Hibridhajtást fejlesztene a Rába

A hibridhajtás a városi tömegközlekedésben játszott szerepe miatt, valamint az intelligens megoldások a nagy igénybevételű, mezőgazdasági célú futóműveknél a Rába egy éve felavatott kutatóközpontja tevékenységének két fő iránya a Rába-holding elnök-vezérigazgatójának közlése szerint.

MTI Sport

Hibrid autókat indít Le Mans-ban az Audi

Hibrid autókat indít az idei 24 órás Le Mans-i versenyen az Audi - jelentette be egy szerda esti müncheni sajtóeseményen Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.

MTI Autó

Egy liternél kevesebbet fogyasztó autót mutat be a VW

A VW az eddiginél gyorsabb tempót diktál az elektromos/hibrid autók fejlesztésében, két héten belül bemutatja együléses, egy liternél kevesebbet fogyasztó kisautóját - közölte Jürgen Leohold, a VW fejlesztési igazgatója a Financial Times lappal.

Szegő Iván Miklós Tech

Különleges járművet mutattak be az Erzsébet téren

Üzemanyagcellás autót is bemutattak szombaton az Erzsébet téren, igaz, nem üzemanyagcellák hajtották. Az energiatakarékossági világnap előtt mobiltelefont is lehetett biciklivel feltölteni.

Folk György / Brüsszel Nemzetközi gazdaság

Milyen dugasza legyen a jövő elektromos autóinak?

A roncsprémium és az európai autógyártók egyéb eszközökkel történt megsegítése után az Európai Bizottság az energiahatékony elektromos-, hidrogén- és alacsony széndioxid-kibocsátású robbanómotorok piacra jutását és széles körű terjedését segítené.

1 2
Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

A címlapról ajánljuk