Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#igazságszolgáltatás

Pálmai Erika Itthon

A bírókat döntésre kényszerítik: a lelkiismeretükre vagy Handóra hallgatnak

A szőnyeg szélére állították azokat a fővárosi bírákat, akik elmaradtak attól az elvárástól, hogy legalább tíz ítéletet hozniuk kell minden hónapban. Pedig nem kell igazságügyi szakértőnek lenni, hogy értsük, mekkora probléma az, ha egy bíró inkább nem idéz be újabb tanúkat egy komplikált perben, csak hogy idejekorán ítélkezzen. A statisztika ráadásul azt mutatja, nincs is ok a sürgetésre.

Pálmai Erika Itthon

Nem tűrik Handó Tünde túlhatalmát, elnöküket perlik a bírák

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke már törvényi erejű rendelkezést hoz és előírja azt is, hogy ki és mit gondolhat – ezt kifogásolják azok a bírák, akik Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon támadták meg a bírósági korrupció kivédésére hivatott, de visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot.

MTI/hvg.hu Itthon

A Kúria megsemmisítheti a Nagy Imre-ítéletet

A Kúria elnökhelyettese szerint a forradalom és szabadságharc közelgő évfordulója indokolttá teszi, hogy az igazságszolgáltatás és a jogtudomány történeti távlatból értékelje a forradalom leverését követő politikai megtorlást. Egyelőre több szakmai álláspont csap össze ez ügyben.

Bihari Ádám Itthon

Tizedszerre is kihallgatnák a megerőszakolt kislányt

Hat éve húzódik egy négyéves korában megerőszakolt kislány ügye. Az ügyben most akarták tizedszerre meghallgatni az idén 10 éves kislányt, de az anyuka ellenállt. 100 ezer forintos bírságra számíthat. Az eset nem ritkaság, hanem egy olyan rendszer része, amelyben a megerőszakolt gyerekek újra áldozattá válnak, immár az igazságszolgáltatás keretein belül.

Gergely Zsófia Itthon

A törvényhez vagy kenyéradó gazdájához legyen hű a bíró?

A bíró független, csak a törvényeket nézi, mikor ítéletet hoz – legalábbis ezt mondja ki a jog. De akkor hova tegyük azt, hogy az egyik legfőbb bírósági vezető nyilvánosan szól be az igazságügy problémáiról végre nyíltan beszélő bíróknak? Vagy azt, amikor egy törvényszéki elnök a saját maga által alapított díjjal tünteti ki főnökét? A hvg.hu tovább kutatja, tényleg van-e független ítélkezés Magyarországon.

MTI Itthon

Törvényszéki elnök: Lázárnak nincs igaza a bíróságokkal kapcsolatban

A Fővárosi Törvényszék elnöke közölte, nincs mélyrepülésben a magyar igazságszolgáltatás, a hatalmi ágak szétválasztása pedig alapérték. A vörösiszap-katasztrófa ügyében indított kártérítési perekben a bíróságok 260 millió forintnyi kártérítést ítéltek meg a károsultaknak, már csak a MÁV ügyében kell ítéletet hozni.

hvg.hu Itthon

Nyomásgyakorlással vádolják Németh Szilárdot a bírák

A fideszes birkózóelnök vasárnapi nyilatkozatában képviselte a nép hangját a bírók felé a vörösiszapperben és a Hagyó-ügyben hozott ítéletek miatt, a bírói függetlenséget "liberális követelménynek" nevezve. A Magyar Bírói Egyesület közleményben válaszolt, szerintük Németh szavai alkalmasak arra, hogy nyomást gyakoroljanak az igazságszolgáltatásban részt vevő szervekre, így a bíróságokra is. Hasonlóan komoly szavakkal figyelmeztetett a Kúria elnöke is, Darák Péter szerint a hasonló nyilatkozatok a jogállamiság alapját ássák alá.

MTI Világ

Embertelen bánásmód miatt perel a tömeggyilkos

Beperelte Norvégiát a 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik, egyebek közt embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. A norvég hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az eljárás továbbvitelét - írta a Deutsche Welle német rádió internetes felületén.

Varga Áron Vélemény

Hogyan küzdjünk a korrupció ellen?

Magyarországot évek óta szétlopják. Befizetett adónk, illetve a Magyarországnak jutó európai uniós támogatás jelentős része politikusok és politikusokhoz közel álló vállalkozók, illetve strómanok zsebében landol. A jelenség nem új, hiszen a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP ebbe bukott bele, a második Orbán-kormány csak új szintre emelte a kormányzatból szervezett bűnözést.

hvg.hu/MTI Világ

Hatezer amerikai rabot bocsátanak szabadon az USA-ban

Az amerikai igazságügyi minisztérium október végén mintegy hatezer kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt őrizetes idő előtti, ellenőrzött szabadlábra helyezésére készül – közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post amerikai napilap. A szabadonengedés hátterében az áll, hogy indokolatlanul szigorúnak tartották az egyes kábítószerekkel való visszaélés büntetését.

MTI Világ

Amnesztiát hirdettek a Kínai Győzelem Napja alkalmából

Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők négy csoportja számára a II. világháború befejeztének 70. évfordulója, a közelgő kínai Győzelem Napja alkalmából - számolt be a helyi média a törvényhozás hétvégi döntéséről, amely hivatalosan a kínai elnök, Hszi Csin-ping aláírásával vált hatályossá.

Világ

Újságírókat ítéltek börtönre Egyiptomban

Három év börtönbüntetésre ítélték másodfokon az al-Dzsazíra Egyiptomban perbe fogott újságíróit, az al-Dzsazíra azonnal botrányosnak és visszataszítónak minősítette a szombaton kihirdetett ítéletet,

MTI Itthon

A Transparency a magyar korrupcióról: lesújtó a helyzet Polt Péter "birodalmában"

Magyarország semmit sem teljesített a korrupció elleni harcban tett OECD-s vállalásaiból, idehaza megkérdőjelezhető a rendőrség és az ügyészség függetlensége. A legfőbb ügyész pedig meghatározó befolyást gyakorolhat a nyomozásokra, szinte korlátlanul sakkozhat az ügyekkel, ráadásul az idők végezetéig a posztján maradhat - derül ki a Transparency International tanulmányából. A korrupciós esetek bejelentőinek védelméért sem tett semmit a magyar állam - írják.

MTI Itthon

Strasbourg a magyar bíróságokat pirongatta

Egy hat éve húzódó magyar munkaügyi perben hozott döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága, nem túl nagy összegű kártérítést megítélve a panaszosnak. Az ítélet mellé egy felszólítás is járt a magyar igazságszolgáltatásnak: szüntesse meg az esztelenül elhúzódó perek gyakorlatát.

1
5 6 7 8 9
15
Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Meghalt a hollywoodi veterán, akinek Madonna és Pacino is sokat köszönhet. Meg a Szürke 50 árnyalata rajongói

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

A címlapról ajánljuk