Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#interjú

Lengyel Tibor hvg360

Gyöngyösi Márton: "Nem szeretnék a Jobbik Retkes Attilája lenni"

A Jobbik új elnöke pártját keresztény, jobbközép, nemzeti-konzervatív alakulatként képzeli el, de nem ideológiát, hanem gyakorlati megoldásokat akar kínálni a szavazóknak, erről a hvg360-nak adott interjúban beszélt. Elődjével, Jakab Péterrel – aki jelenleg frakcióvezető – már beszélt arról, miként működhetnek együtt úgy, hogy a Jobbik elkerülje az SZDSZ-esedés rémét. Azt mondja, nincs visszatérés a radikalizmushoz, nem sírja vissza azokat a jobbikosokat, akik most a Mi Hazánkkal vannak. Szerinte a parlament még mindig jogállami keret, ahol van értelme a politizálásnak. Elismeri, hogy 2014-ben, a Krím elcsatolását tévesen ítélték meg: "vakok voltunk, és arányt tévesztettünk". Szörnyű, súlyos és szégyellni való dologként értékeli, amikor évekkel ezelőtt a zsidók listázását sürgette, de azt mondja, azóta bizonyította, hogy nem antiszemita.

HVG Vállalkozás

Richter-vezérigazgató: Nem hagyhatjuk cserben az orosz betegeket

Milyen nehézségekkel szembesül egy olyan magyar cég, amelynek mind Ukrajnában mind Oroszországban vannak érdekeltségei? Ezt is taglalta Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója abban az interjúban, amely a csütörtöki HVG-ben jelenik meg. Kiderül az is, mennyire ütötte meg a céget az extraprofitadó és az energiaár-emelkedés.

Gyükeri Mercédesz hvg360

Nagyon megérzi a turizmus, hogy a SZÉP-kártya egyfajta Erzsébet-utalvány lett

Több dolog adhat okot az optimizmusra a Covid után újból erőre kapó hazai turizmusban, de olyan tényezőből is bőven akad, amelyik rontja az ágazat helyzetét a különadóktól az élelmiszerboltokba áramló SZÉP-kártyás bevételekig. Erről is beszélt a hvg.hu-nak Kovács Balázs, aki lassan harminc éve dolgozik az idén ötvenéves, 14 szállodából álló Danubius Hotelsnél, 2017 óta a cég vezérigazgatójaként. A szakemberrel beszélgettünk arról is, hogy drágának számít-e Magyarország és hogy miért nehéz a fővárosban hazai turistákkal pótolni az elmaradó külföldieket.

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Nikon One: A graffiti úgy jó, ahogy van, de én többre vágytam

Brunszkó Lászlót mindenki Nikon One-ként vagy Nikon Laciként ismeri. A kilencvenes évek közepétől fújta a falakat, akkor kezdte, amikor Magyarországot épphogy csak elérte a graffiti. Ma már azonban nem a nevét tageli: hollywoodi produkciókban dolgozik, illetve az illusztrációin keresztül éli meg a kreativitását. Nikon One-nal a kezdetekről, a graffiti határairól, a digitális újításokról és egy izgalmas projektről is beszélgettünk.

TriGranit

Már javában tart a zöldítés a kereskedelmi ingatlanok piacán is

Tomasz Jędruszakkal, a TriGranit szenior akvizíciós menedzserével egyebek mellett arról beszélgettünk, miért fontos, hogy a kereskedelmi ingatlanok megfeleljenek a nagyon szigorú környezetvédelmi kritériumoknak, mit lehet tenni az évtizedekkel ezelőtt felhúzott épületekkel, és hogyan lehet a ma még jelentős szén-dioxid-kibocsátó építőipari szektor emisszióját 2030-ra a mostani felére, 2050-re pedig nullára csökkenteni. És természetesen arról is szó esett, mit tesz a nagy célok teljesüléséért a maga részéről a TriGranit.

CIB Bank

A sikerhez ma két tényező kell: egy jó tanácsadó és egy jó applikáció

Márpedig ma a CIB Bank mindkettővel rendelkezik. A jelzáloghitelek kivételével ma már szinte egyáltalán nem kell befáradni bankfiókba – legfeljebb, ha valaki a személyes tanácsadást igényli –, mindent el lehet intézni elektronikusan. Dr. Ákos Tamás lakossági és Szabó Balázs vállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk.

Németh András hvg360

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter: Győzni fogunk, és Magyarországnak is jobb a győztesekkel lennie

Vannak vörös vonalak, amelyeket nem lehet átlépni, ezek közé tartoznak a személyek elleni sértő nyilatkozatok – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek, arra reagálva, hogy Kövér László parlamenti elnök a napokban kétségbe vonta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mentális állapotát. Az ukrán politikus beszélt az országának nyújtott nyugati segítségről, a nyomasztó orosz erőfölényről, a NATO-tagságról és arról, hogy a győzelem végül Ukrajnáé és Európáé lesz.

1
25 26 27 28 29
86
Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

A címlapról ajánljuk