Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kígyó

MTI Instant tudomány

167 millió éve vannak kígyók a Földön

A kígyók körülbelül 167 millió éve jelentek meg a Földön, 65 millió évvel korábban, mint eddig feltételezték a paleontológusok - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Nature Communications legújabb számában jelentette meg tanulmányát.

hvg.hu Shake

Sokkoló kép kering a neten egy kígyómart lány lábáról – 18+ fotó

Teljesen elhalt az egyik lába annak a 13 éves lánynak, akit kígyómarással vittek kórházba Caracasban, Venezuelában. Az Instagramon jelent meg róla sokkoló fotó, amit jobb, ha csak erős idegzetűek tekintenek meg. A lába teljesen elfeketedett, a szövetek elhaltak, csak a csontok maradtak meg. Az amputáció ilyenkor már elkerülhetetlen, de még így is veszélyben maradhat a beteg élete.

hvg.hu Itthon

Hüllő okozott rémületet Székesfehérváron és Bonyhádon

Egy székesfehérvári nő azt állítja, hogy hiába kért, nem kapott segítséget a hatóságoktól kedden, amikor kígyó vagy sikló kúszott be a feketehegyi városrészben lévő lakásukba – írja a feol.hu. Végül a párja segítségével tudták kiraknak a hüllőt, amely ötéves kisfiát is halálra rémítette. Bonyhádon egy nénihez sikló csusszant be, és hozzá kimentek a rendőrök.

MTI Világ

Nem lesz nagy pitonrazzia jövőre Floridában

Nem ismétlik meg Floridában azt a közös pitonvadászatot, amelyet az elszaporodott kígyófaj megrikítására szerveztek januárban és februárban. Az év elején körülbelül 1600-an keresték a hüllőket. Végül hatvannyolcat ejtettek el, a leghosszabb állat négyméteres volt.

hvg.hu Plázs

Repülő kígyó sokkolta az utasokat

Pánik tört ki egy londoni járat fedélzetén, mikor az egyik utas kézipoggyászából váratlanul előkerült egy hetven centiméteres kígyó - számolt be róla a Telegraph.

Shake

Kígyóveszély segítette éles látáshoz az emberszabásúakat

Különleges radarral érzékeli a kígyót a főemlősök agya, amelynek speciális idegsejtjei gyors vészjeleket küldenek, ha a majom megpillantja a hüllőt – állapították meg egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik két makákó agyműködését tanulmányozták.

MTI Shake

Kígyóinvázió Kijevnél: a fővárosban is egyre több a vipera

Idén ősszel rengeteg kígyó van Kijev környékén, de már a városban is egyre több bukkan fel – írta kedden a Vzgljad című ukrán napilap. "Körülbelül háromszor annyi a vipera Kijev környékén most, mint általában. Idén és tavaly is meleg, csapadékos volt az időjárás, ezért szaporodtak el a kígyók" – idézett az újság egy kijevi kígyóvadászt.

MTI Plázs

Egy kígyó miatt nem szállhatott fel egy gép Sydneyben

Kígyót találtak az ausztrál Qantas légitársaság Sydneyből Tokióba tartó vasárnap esti járatának fedélzetén, a repülőgép 370 utasa így csak egy hétfő reggeli pótjárattal tudott felszállni - közölte a repülőgép társaság hétfőn.

hvg.hu Itthon

Kígyó keltett riadalmat a kaposvári plázánál

Vélhetően téli vermelőhelyet keresett az az erdei sikló, melyet a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője fogott be egy benzinkútnál a kaposvári pláza közelében – közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal.

1 2 3 4 5 6 7 8
Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Megvannak az e heti lottószámok

Megvannak az e heti lottószámok

Egy ember meghalt, amikor egymásba hajtott két autó és egy BKK-busz Pécelen

Egy ember meghalt, amikor egymásba hajtott két autó és egy BKK-busz Pécelen

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Mennyi esélye van A brutalistának, hogy taroljon? – itt a HVG nagy Oscar-ügyi esélylatolgatója

Mennyi esélye van A brutalistának, hogy taroljon? – itt a HVG nagy Oscar-ügyi esélylatolgatója

A címlapról ajánljuk