Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kormányzati szektor

Kovács Gábor Gazdaság

Orbán-protokoll: a kormány behúzott kézifékkel tapossa a gázt

Egyszerre megszorít és bőkezű a 2024-es költségvetés. A kormányzati szektor működésében nagy a spórolás, még Orbán Viktor protokollkeretét is megnyesik. Nagy vasúti projekt nem lesz a Budapest-Belgrádon kívül, és nagy víziközmű-fejlesztés is szinte csak ipari parkokban, akkugyárak körül. Máshol marad a bőkezűség, folytatódik a vállalkozások intenzív támogatása egyebek mellett a Széchenyi-programmal.

MTI Gazdaság

A GDP 2,6 százaléka a kormányzati szektor hiánya

A kormányzati szektor első félévi hiánya a GDP 2,6 százaléka, 381,5 milliárd forint volt, a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedése miatt a hiány 73,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal nagyobb volt, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Szinte eltűnt a hiány tavaly

A kormányzati szektor hiánya 2012 első három negyedévében 375 milliárd forint volt, a GDP 1,8 százaléka, amely - a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadása nélkül számítva - 639 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakának hiányánál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A harmadik negyedévben a hiány a GDP 0,2 százaléka volt, ilyen alacsony értékre 12 éve nem volt példa.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Nagyot esett a magyar hiány

Hatott az idei megszorítás: jóval kisebb lett a költségvetési hiány az első félévben 2011 azonos időszakához képest. A hiánycsökkenés abból adódott, hogy megugrottak az adóbevételek, a kiadások viszont csak kisebb mértékben emelkedtek.

MTI Gazdaság

Nőtt a hiány a harmadik negyedévben

A kormányzati szektor 2011 első három negyedévében 1537 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvételével együtt a kormányzati szektor bevétele 11 631 milliárd, kiadása 10 095 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A jelentés szerint a harmadik negyedévi hiány 404 milliárd forint volt, 212 milliárd forinttal több a 2010 harmadik negyedévinél. Ez a negyedéves GDP 5,7 százalékának felel meg, szemben az egy évvel korábbi 2,8 százalékos aránnyal.

MTI Gazdaság

Többlettel zárt a kormányzati szektor a magánnyugdíj-bevételek miatt

A kormányzati szektor 2011 első félévében az előzetes adatok szerint 1940 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magánnyugdíj-pénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a kormányzati szektor bevétele 8464 milliárd, kiadása pedig 6524 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

1 2
Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Csatornába esett kiskacsákat mentettek a tűzoltók

Csatornába esett kiskacsákat mentettek a tűzoltók

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

A címlapról ajánljuk