Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magyar telekom

hvg.hu Tech

Palkovics László ment egy kört a Hungaroringen – miközben ki sem mozdult a boxutca épületéből

A nagy pontosságú helymeghatározásnak és gyors adattovábbításnak köszönhetően a versenypályán száguldó autók küzdelmébe online módon lehet bekapcsolódni. Ezt ígéri a több magyar szervezet által gründolt 5G-s projekt. A fejlesztési munka egyik lehetséges eredményeként a jövőben akár egy Forma–1-es futam résztvevőivel is összemérhetik képességeiket az interneten keresztül a kanapépilóták.

Magyar Telekom Nyrt.

Élet kezek nélkül: Ha valaki szembejön az utcán, nem kell sokat gondolkodnia, hogy vajon nekem mi lehet a legnehezebb az életben

Lévay György 2010-ben vesztette el végtagjait, ma pedig mérnökként azon dolgozik, hogy tökéletesítse a robotkarokat. Itthoni tanulmányai után Amerikában fejezte be a mesterképzést, és célja, hogy minél inkább helyettesíthesse egy eszköz az elvesztett karokat. Történetével sokaknak ad reményt: küzdhetünk bármilyen problémával vagy traumával, van kiút. Az ember alkalmazkodóképessége végtelen, a technológia támogatásával pedig a legmerészebb álmainkat is túlszárnyalhatja. Interjú.

hvg.hu Tech

A WWF és a Telekom öt magyar településen vezet be egy új rendszert, amely megtartja az esővizet

A WWF Magyarország öt kistelepülésen, a lakosokkal közösen valósított meg a természetes vízmegtartásra irányuló projektet, melynek célja a klímaváltozás következtében fennálló vízhiány csökkentése. A programot monitoringrendszer kiépítésével támogatja a Magyar Telekom annak érdekében, hogy a kinyert adatok alapján minél több helyen sikerrel lehessen kivitelezni a környezetbarát megoldást.

hvg.hu Tech

A Telekom elárulta, hány telefont vesznek tőle az emberek

Elkészült a tavalyi év mérlege, amely szerint a Magyar Telekom webshopjából rendeltek összességében a legnagyobb értékben mobiltelefont és tabletet a magyar nyelvű webáruházak közül. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,3 százalékát tudhatja magáénak a Telekom, amivel az ötödik legnagyobb hazai online szereplőnek számít – derül ki a GKID piacelemzéséből.

1 2 3 4 5 6 7
47
A bíróság megfosztja mandátumától a józsefvárosi önkormányzati lakást kibelező volt fideszes képviselőt

A bíróság megfosztja mandátumától a józsefvárosi önkormányzati lakást kibelező volt fideszes képviselőt

Ha Orbán vagy Karácsony nem húzza félre a kormányt, közlekedési apokalipszis jöhet Budapesten

Ha Orbán vagy Karácsony nem húzza félre a kormányt, közlekedési apokalipszis jöhet Budapesten

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

A legenda tovább él: Angliában vallattuk a méregzsák új Mini JCW-ket

A legenda tovább él: Angliában vallattuk a méregzsák új Mini JCW-ket

Marco Rossi elmondta, miért nem hívta meg Böde Dánielt a válogatott keretbe

Marco Rossi elmondta, miért nem hívta meg Böde Dánielt a válogatott keretbe

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

A Bosch magyarországi cégeinél ezer dolgozóval lettek kevesebben egy év alatt

A Bosch magyarországi cégeinél ezer dolgozóval lettek kevesebben egy év alatt

A címlapról ajánljuk