Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#matolcsy gyorgy

hvg.hu Gazdaság

Vajda Zita: Én szakmai munkát végeztem az MNB-ben

"Nem bujkálunk, felvállaljuk" – mondta a jegybankelnökkel folytatott viszonyáról Matolcsy barátnője. Vajda Zita ragaszkodik hozzá, hogy szakmai érdemei miatt emelkedett fel, és még abban is szerepe volt, hogy Magyarország nem jutott a görögök sorsára.

hvg.hu Gazdaság

Vajda Zita nem közszereplő, akik róla írnak, azok meg szexisták – az MNB visszavág

A Matolcsy György barátnőjeként emlegetett Vajda Zita jogi lépéseket tesz a személyét érintő állítások miatt. A jegybank közölte: Vajdát felkészültsége, szakmai hozzáértése alapján nevezték ki igazgatóhelyettesnek és kutatónak a Pageo Alapítványnál. A róla cikkező lap az MNB szerint azt sugallja, hogy többdiplomás nőként nem lehet csak úgy boldogulni.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Matolcsy György spirituális kabátlopási ügybe keveredett

A jegybank tagadja, hogy folyosóit keleti filozófiák tanai lengik be. A CBA egyik hálózatán nem segített az unortodoxia, földhözragadt módon tönkrement. Az egy korrupciós ügy miatt mentelmi jogától megfosztott fideszes, Mengyi Roland feleségéről kiderült, hogy szuperértékes tanácsokat ad. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy elszaladt a kérdések elől Kecskeméten

Sietősen távozott a kecskeméti városházára a jegybankelnök, miután hírül vette, hogy a Népszabadság munkatársa várja a közgazdász-vándorgyűlésen elmondott előadása után. Így nem tudták megkérdezni Matolcsy Györgyöt Vajda Zita juttatásairól – írja a lap.

MTI Gazdaság

Matolcsy György rápörgött a Selyemútra

Ha Magyarország nyitni fog a Selyemút felé, ez megadja az ország számára az esélyt arra, hogy a magyar gazdaság mérete kétszeresére emelkedjék, azaz újabb 100 milliárd euróval bővüljön a mostani nagyjából 100 milliárd eurót kitevő bruttó hazai termék – véli a jegybankelnök. Matolcsy György az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen, Kecskeméten azt mondta: az MNB már nyitott Kína felé, ezt segítik azok a megállapodások, amelyeket a magyar jegybank a legjelentősebb kínai bankokkal kötött.

hvg.hu Gazdaság

Abszurdozik az MNB: nem hiedelmek alapján működünk

Tagadja a Magyar Nemzeti Bank, hogy a keleti filozófiák mentén dőlnének el dolgok a házon belül. Nem igaz az sem – írják –, hogy előszeretettel kommunikálják sikereiket a buddhisták által számon tartott tízmilliószoros napokon.

hvg.hu Itthon

Havi 600 ezerért lett India-kutató a Matolcsyhoz közel álló Vajda Zita

Bár az MNB-t otthagyta, jelenlegi pozícióival sem keres rosszabbul a Matolcsy György jegybankelnökhöz közel álló volt nemzetközi személyi titkár, Vajda Zita, aki az egyetemi professzorokat is lekörözi kutatóként felmarkolt havi bérével, nem úgy a tudományos munkásságával.

hvg.hu Itthon

Vagyonmegosztás előtt Mikola és Matolcsy

Értékes bútorait követeli vissza Mikola Istvántól volt felesége a Blikk szerint. Fülemen Róza azt mondja, a jelenlegi külügyi államtitkár, akitől másfél éve vált el, nem válaszol a megkereséseire.

hvg.hu Gazdaság

Kardkovács Kolos lehet a Monetáris Tanács új tagja

A Magyar Nemzeti Bank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatóját, Kardkovács Kolost jelölik a jegybanki Monetáris Tanács új tagjának – értesült az Origo. Később a parlament gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Időknek elmondta: a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatja Kardkovács Kolos jelölését.

hvg.hu Itthon

Nincs nyomozás a PADA ellen

Bár a panaszolt szabálytalanság az Ügyészség szerint is megtörténhetett, a lényeg szerinte az, hogy nem történt jogtalan eltulajdonítás vagy sajátként rendelkezés. Az ügyészség Tóthnak írt levele megjárta valamiért a Miniszterelnökséget is.

1
31 32 33 34 35
129
Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

Fiatalok manővere miatt borult árokba egy vétlen autós, akit ott hagytak segítség nélkül

Fiatalok manővere miatt borult árokba egy vétlen autós, akit ott hagytak segítség nélkül

Új rekordidő a 160 millió forintos Mustangtól, de a sokkal olcsóbb Porsche még mindig veri

Új rekordidő a 160 millió forintos Mustangtól, de a sokkal olcsóbb Porsche még mindig veri

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik

Van, akinek kimondottan jó megoldás lehet az ingyenes alapszámla, de az ördög a részletekben rejlik

Carney: Kanada soha nem lesz eladó – Trump: Soha ne mondd, hogy soha

Carney: Kanada soha nem lesz eladó – Trump: Soha ne mondd, hogy soha

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

A címlapról ajánljuk