Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#migránsok

MTI Itthon

Bakondi Györgynek mondanivalója volt

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerint Európában jövőre is folytatódó migrációs nyomásra kell számítani, a magyar kormány ugyanakkor továbbra is mindent megtesz Magyarország határainak védelméért – olvasható az MTI tudósításában.

Dercsényi Dávid Itthon

Ne higgyük, hogy visszatérnek a régi szép idők

Miért gondoljuk, hogy három évvel ezelőtt másik világban éltünk, mint ma? Nem a társadalom lett kirekesztőbb, hanem az ilyen beszéd vált elfogadottá. A nyugati civilizációban élők évszázadokig természetesnek vették fölényüket, de most hozzánk is betörtek a válságjelek – állítja Szántó Diána, a társadalmi érzékenyítéssel foglalkozó Artemisszió Alapítvány vezetője, akivel egyebek mellett menekült- és Ákos-ügyről is beszélgettünk.

Gergely Zsófia Itthon

Iskolaudvar, 2015: "Felgyújtalak, te migráns!"

Sikerült olyan dózisban tolni a menekültkérdést, hogy egy fővárosi általános iskolában már migránsosat játszanak a gyerekek. Az aktuális ellenség a 9 évesek szintjén (is) egyenlő lett a migránsokkal, míg a másik oldalon álló mesebeli jókat a terrorelhárító rendőrök testesítik meg. Mit tegyenek a szülők? Be kell-e avatkozniuk a pedagógusoknak? Hogyan hat hosszú távon a gyerekek személyiségére, ha már alsóban azt kiabálják játszásiból egymásnak, hogy „felnégyellek”? Szakemberekkel beszélgettünk az aktuálpolitika diktálta Tom és Jerry-harcról.

hvg.hu Plázs

Ugandai menekült költözött be Klein Dávidhoz

A hegymászó nemrég érkezett haza legutóbbi expedíciójáról, amely során sikeresen feljutott oxigénpalack nélkül a Himalájában található Manaszlu hegy csúcsára. Miután kipihente az expedíció fáradalmait, érdi otthonában látta vendégül pár napra az Ugandából származó szociális munkást, Akit.

hvg.hu Kult

Durván megvádolta egy sztár a Sziget Fesztivált

A német Shantel a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjút a párizsi terrorról, Európa jobbratolódásáról. A zenész ebben arról is beszél, hogy a Sziget Fesztivál szerződésben kötötte ki, hogy a koncertje alatt nem kritizálhatja a politikai rendszert. A Sziget szervezői ezt kategorikusan cáfolják, és nem is értik a felvetést.

hvg.hu Plázs

Beköltözött Kulka Jánoshoz egy afgán menekült

Albérletet segít találni egy új kampány azoknak a Magyarországon élő külföldieknek, akiknek ez nehézséget jelent. Ennek része egy videónapló-sorozat, amelynek első részében Amint látja vendégül Kulka János.

MTI Itthon

Nem kell kötelező jelleggel migránsokat befogadni

Nem kell kötelező jelleggel migránsokat befogadniA vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között kötelezően szét lehetne osztani a migránsokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozójának végén.

hvg.hu Nagyítás

Kizökkent idő a kerítéseknél, határzár előtt és után

A menekültek áradata nem, csak a róluk szóló hírek szűntek meg, mióta Magyarország a szerbiai után a horvátországi határszakaszt is lezárta. Fotóriporterünk a déli határnál járt, és döbbenetes képeket készített. Kukoricát keresgélő éhes menekült, zseblámpák fénye az éjszakában, peronon alvó rendőr, szállásul szolgáló elhagyott hodály - és végül Ásotthalom hasznos üzenete a migránsoknak.

Baksa Roland Gazdaság

Vidámak vagyunk, mint megbuherált Trabant a lejtőn

Kis túlzással aranyéletünk lesz 2020-ig, meglódulnak a fizetések, elsősorban a múlni nem akaró kivándorlás miatt, de a mélyben bajok vannak, véli Zsiday Viktor. A befektetési szakember szerint pár év múlva elapadhat az EU-s manna, és akkor mindenki számára világos lesz, hogy mennyire gyenge a magyar gazdaság. Szerinte Orbán Viktor soha nem fogja addig feszíteni a húrt, hogy megkockáztassa uniós pénzek elveszítését – mert ha az bekövetkezne, pár hét múlva kombájngyűrű venné körbe Budapestet. A Plotinus igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmaz, most mindenki boldog, mert fújja a hajunkat a szél, pedig csak egy összetákolt Trabantban ülünk, amely megy lefele a lejtőn. Interjú.

1
31 32 33 34 35
54
Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

A címlapról ajánljuk