Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nők

hvg.hu Plázs

Félelemből színlelik az orgazmust a nők

Egy új tanulmány szerint leginkább azok a nők színlelik az orgazmust, akik attól tartanak, hogy elveszíthetik párjukat. Úgy vélik, a gyönyör megjátszásával magukhoz láncolhatják az imádott férfit, illetve kifejezik ragaszkodásukat - számolt be róla a LiveScience.

hvg.hu Karrier

Így bélyegzik meg a dolgozókat a munkahelyükön

Feltétlenül gondoskodónak kell-e lennie egy nőnek a munkahelyén is? Minden férfi köteles érzelemmentes döntéseket hozni munka közben? Nem csak a munkáltatók, hanem gyakran már az érintett, megbélyegzett dolgozók fejében is ott lapulnak a sztereotípiák. Hogyan érdemes küzdeni ellenük?

MTI Világ

Több ezer nőt hurcoltak el Irakból szexrabszolgának

Több ezer nőt és leányt raboltak el Irakban Szaddám Huszein kormányának megdöntése után, és prostitúcióra kényszerítették őket bagdadi bordélyházakban vagy az arab ország határain kívül - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió egy londoni központú civil szervezet jelentésére hivatkozva.

MTI Itthon

"A prostitúció a nők ellen irányuló erőszak"

Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet szerint a prostitúció 58 milliárd dolláros üzletág, így a világon a leggyorsabban növekvő illegális üzletágnak számít. A Magyarországi Női Alapítvány (Mona) nemzetközi konferenciáján szakértők országuk tapasztalatairól számoltak be pénteken.

hvg.hu Plázs

Működik-e a 10 napos szabály?

Külföldön már régóta használatos módszer, idehaza csak pár éve lehet hallani, hogy néhány radiológus alkalmazza a 10 napos szabályt a fogamzóképes korú nők vizsgálatakor.

1
19 20 21 22 23
28
A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

A címlapról ajánljuk