Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#orosz befolyás

Dezső András hvg360

Új részletek az orosz hálózat elleni műveletből: Ferihegyen fordítottak vissza egy Belaruszból érkező nőt

A cseh titkosszolgálat által leleplezett, európai politikusokat befolyásoló orosz hálózat egyik figurája, Oleg Volosin felesége is részt vett volna azon a tavalyi konferencián, amelyet a Mi Hazánk szervezett a parlamentben európai szélsőjobboldali pártoknak. Ám amikor a nő Budapestre érkezett, a hatóságok visszafordították, az éjszakát egy fogdában töltötte – tudta meg a hvg360. A Fehéroroszországban élő műsorvezetőnő az amerikaiak ármánykodását sejtette a háttérben, és azt hangoztatta, hogy a magyar hatóságok jobban félnek tőle, mint Soros Györgytől, merthogy itt-tartózkodása alatt róla is szeretett volna filmet forgatni.

hvg.hu Világ

Oroszország a félreinformálás nagymestere, Franciaország pedig az első számú ellenlábasa

A 2017-es francia elnökválasztási kampány óta egyre gyakoribbak a határokon átnyúló szervezett dezinformációs kísérletek és a szabad demokratikus választásokat is megnehezítő beavatkozási próbálkozások. Franciaország első számú célpontból lett az egyik legjobb pandúr. Példáját egyre több ország követi. A Deutsche Welle riportja.

hvg.hu Itthon

Elvitelre #61: A Kreml és a Katicák

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten az orosz befolyás és a kriptós kifogások után nyomozunk.

MTI / hvg.hu Világ

Lengyelország vizsgálja az orosz befolyást és nyomásgyakorlást

Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén - a döntést Andrzej Duda jelentette be hétfőn. Közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól. A törvény ellenzői szerint a szabályozást akár az ellenzék ellen is felhasználhatják.

Bábel Vilmos hvg360

A migráció is az oroszpárti Orbán mellé tereli az osztrák kancellárt

Az osztrák–szerb–magyar migrációs együttműködés több sebből vérzik, és Magyarország sokkal inkább a probléma, mint a megoldás része. Ezt Bécsben is tudják, Karl Nehammer osztrák kormányfő mégis fenntartja az együttműködést a politikai karanténban lévő Orbán Viktorral. Korrupcióban, politikai kommunikációban és az Oroszországhoz való viszonyban is jobban hasonlítanak ránk az osztrákok, mint azt sokan gondolnák.

Dezső András hvg360

Dezső András: Rogán Antal lett az év dolgozója

Egy ízes magyar korrupciós botránnyal kezdődött az év, de az oroszok hamar bebizonyították, hogy a történések szívcsakrája nem Magyarországon és nem is a hanyatló Nyugaton van. Ha abból indulunk ki, milyen volt az idei év, akkor 2023-ban is Rogán Antalnak lesz a legtöbb munkája.

Dezső András hvg360

Kirill pátriárka jobbkeze számára Budapest védett hely, ahol zavartalanul intézheti üzleti ügyeit

Ingatlanok után kutat és pénzügyekben is eljár Budapesten a háborúpárti Kirill pátriárka jobbkeze, Hilarion metropolita, akitől politikai okok miatt nem tagadják meg a magyar hatóságok a vízumot, noha kapcsolatban áll az orosz biztonsági szervekkel. A hírszerzési témákra specializálódott Intelligence Online szerint azért is küldték éppen Magyarországra, mert itt védelmet élvez a nyugat-európai szankciókkal szemben.

EUrologus EUrologus

Hodorkovszkij: Putyinnak vannak forrásai Merkel belső köreiben is

Oroszország egykor volt legnagyobb oligarchája jelenleg Londonban él, és az orosz titkosszolgálatok európai akcióiról gyűjt adatokat. Feltárta, hogy az egyes országok hatalmon lévő politikusai hogyan képviselik Moszkva érdekeit. Erről most beszámolt az EP-nek.

1 2 3 4
3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Baseballütővel vertek össze egyetemistákat Újvidéken a szerb kormánypárt irodájánál

Baseballütővel vertek össze egyetemistákat Újvidéken a szerb kormánypárt irodájánál

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet

Damaszkusz kártérítést követelt Moszkvától, amikor a szíriai orosz támaszpontokról tárgyaltak

Damaszkusz kártérítést követelt Moszkvától, amikor a szíriai orosz támaszpontokról tárgyaltak

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

A címlapról ajánljuk