Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#országgyűlési törvény

MTI Itthon

Nem kellene Kövér őrsége az MSZP-nek

Ha a kormányoldal nem hajlandó konszenzusra az új országgyűlési törvényjavaslat és a házszabálymódosítás kapcsán, akkor Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke azt javasolja majd, hogy az MSZP maradjon távol az ezekkel kapcsolatos szavazásoktól.

hvg.hu Itthon

ATV: az államfő lemondására alkot új szabályt a Fidesz-KDNP

A köztársasági elnök doktori disszertációjának eredetiségét vizsgáló bizottság egy hét múlva hozza nyilvánosságra jelentését Schmitt Pál kisdoktori munkájáról. Lázár János, Gulyás Gergely és hozzájuk csatlakozva Harrach Péter a házszabály módosításában hét bekezdéssel a köztársasági elnök lemondására alkot új szabályokat - jelenti az ATV.hu.

MTI Itthon

Örül, de fél is a Jobbik

A Jobbik örül, hogy a kormányon lévő nyomás "kezdi éreztetni a hatását", ugyanakkor tart attól, hogy a kormánypártokon belüli nézetkülönbségek miatt félmegoldás születik a kommunista rendszer bűneinek feltárását, főként az ügynöklisták ügyét illetően.

MTI Itthon

Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.

MTI Itthon

MN: már a frakciók előtt van az országgyűlési törvény

Már a parlamenti frakciók előtt van, és az egyeztetéseket követően akár a jövő héten egyéni képviselői indítvány formájában be is nyújthatják az Országgyűlés jövőbeli működését szabályozó kétharmados törvényjavaslatot - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

1 2
Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

A címlapról ajánljuk