Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pára

hvg.hu Közlekedés

Párás tükrökre panaszkodnak a fővárosi 1-es villamos vezetői – fotók

Úgy tűnik, még mindig nem tökéletesek az 1-es villamos elsőként felújított szakaszán felszerelt totemoszlopok. Ezeken vannak a megállóhelyi táblák és a járművezetők tájékozódását segítő tükrök. Utóbbiakra van most panasz, a hidegben bepárásodnak ugyanis. A régi tükrökben volt fűtőszál, az újak közül alig párban van. A BKK szerint áram viszont van, így a fűtőszálak utólag is beépíthetőek.

hvg.hu Időjárás

Itt az igazi ősz

Még hullhat eső szerdán és a szél is erőre kaphat, de nem lesz hideg, van, ahol 22 fokot is mérhetnek. Csütörtökön és pénteken már megszűnik az eső, napközben viszont pár fokkal hűvösebb időre számíthatunk.

hvg.hu Itthon

Párás, ködös idő lesz, éjszaka fagyhat

Az ország nagy részén többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös időre van kilátás, kevésbé felhős területek főleg a Dunántúlon és északkeleten lehetnek. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de szitálás előfordulhat. A Dunántúlon szombaton az északnyugati, vasárnap a délire forduló szél időnként megélénkül, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás.

1 2
A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Igen komoly villanyhatótávval debütált a vadonatúj plugin hibrid Audi A6

Igen komoly villanyhatótávval debütált a vadonatúj plugin hibrid Audi A6

Pengeváltás az Akadémia ünnepi közgyűlésén: Freund odaszúrt, Hankó visszavágott

Pengeváltás az Akadémia ünnepi közgyűlésén: Freund odaszúrt, Hankó visszavágott

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

A piac jelenlegi szintje katasztrófa – idén eldől az európai autóipar sorsa a Renault és a Stellantis vezére szerint

A piac jelenlegi szintje katasztrófa – idén eldől az európai autóipar sorsa a Renault és a Stellantis vezére szerint

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

A diákok szerint „az utóbbi évek legkönnyebb szövegértését” kapták a magyarérettségin, az irodalmi teszt viszont nehezebb volt

A diákok szerint „az utóbbi évek legkönnyebb szövegértését” kapták a magyarérettségin, az irodalmi teszt viszont nehezebb volt

A címlapról ajánljuk